F1: együttműködik a Mercedes és a Tour-győztes csapat

MTI MTIMTI MTI
2019.12.18. 18:21
Technikai jellegű együttműködési megállapodást kötött egymással a Mercedes és az Ineos.

A brit petrolkémiai cég szerdán a honlapján jelentette be, hogy az együttműködés keretében megosztja egymással a sportban szerzett tapasztalatait és technikai fejlesztéseit a Mercedes világbajnok Formula–1-es istállója, az Ineos kerékpárcsapata, valamint az Ineos Team UK vitorláscsapat.

„A vitorlázáshoz és a kerékpározáshoz hasonlóan a F1-ben is az ember és a technika összehangolása vezet a sikerhez, így tanulhatunk egymástól. Az együttműködés és az innováció kulcsfontosságú sportcsapataink eredményes szerepléséhez, ez még erősebbé válik a Mercedesszel kötött megállapodásnak köszönhetően” - fogalmazott Jim Ratcliffe, az Ineos alapítója és elnöke.

A közlemény kitér rá, többek között a Mercedes világszínvonalú szakértőire is számíthatnak majd, illetve aerodinamikai és szimulációs technológiai lehetőségeit is használhatják.

Toto Wolff, a Formula–1-es istálló csapatfőnöke ugyancsak nagyszerű lehetőségnek nevezte az együttműködést, melynek révén kölcsönösen tanulhatnak egymástól „a világ sportéletének legeredményesebbjei közé tartozó csapatok”.

A Mercedes idén az autósport királykategóriájában megszerezte az egyéni pontverseny első két helyét a brit Lewis Hamilton és a finn Valtteri Bottas révén, egyúttal elhódította az konstruktőri elsőséget is.

Az Ineos országúti kerékpárcsapata a Tour de France sárga trikóját nyerte el a kolumbiai Egan Bernal jóvoltából. A Ben Ainslie vezette brit vitorláscsapat pedig 2021-ben részt vesz az 2021-es Amerika-kupán.

A kerékpársport és az F1-hez kapcsolódó autógyártó összefonódása nem egyedülálló, az elmúlt idényben még Bahrain-Merida néven szereplő kerékpáristálló 2020-ban Bahrain McLaren néven versenyez a World Tour-sorozatban.

Legfrissebb hírek

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
4 órája

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
9 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
9 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
12 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2026.11.06. 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
2026.11.06. 17:35

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
2026.11.06. 09:23

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55