F1: Webber Ferrari-sikerre számít a 2020-as idényben

2020.01.02. 11:50
null
A Ferrari 2008 után újra konstruktőri címet szerez? (Fotó: AFP)
A korábbi F1-es versenyző, Mark Webber elárulta, elég erősnek gondolja ahhoz a Ferrari párosát, hogy hosszú idő után megszerezze a konstruktőri címet, ám mégsem Sebastian Vettel vagy Charles Leclerc végső sikerére számít.

 

A Formula–1-nek 2013 végén búcsút intő ausztrál versenyző elismerően beszélt a Ferrari jelenlegi kettőséről, Charles Leclerc-ről és Sebastian Vettelről. Mark Webber ugyanis úgy véli, a monacói, német páros képes lehet hosszú idő után újra maranellóba szállítani a konstruktőri trófeát – az olasz gárda legutóbb 2008-ban örülhetett.

„Leclerc és Vettel legalább kiegyensúlyozottan vezet, és rendszeresen tud pontot szerezni a csapatnak. A Ferrarinak így mindenképpen jó esélyei vannak a konstruktőri címre, de Lewis Hamilton idén is meg fogja mutatni a klasszisát. Max Verstappent pedig már külön említenem sem kell, hiszen letette a névjegyét, és ég a bizonyítási vágytól – magyarázta az ausztrál, majd azt is megosztotta, melyik versenyző végső sikerére számít. – Már alig várom, hogy lássam Lewist, ahogy Verstappennel és Leclerc-rel harcolva megszerzi a hetedik címét, s utoléri Michael Schumachert."

Legfrissebb hírek

Hamiltont és a riválisokat is meglepte a Ferrari erős tempója Silverstone-ban

F1
52 perce

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
3 órája

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
7 órája

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
Tegnap, 20:43

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
Tegnap, 18:07

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
2026.07.01. 17:35

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57
Ezek is érdekelhetik