F1: Hamiltont nem tesztelték, elzárkózott a külvilágtól

I. SZ.I. SZ.
2020.03.21. 12:43
null
Lewis Hamilton nem vetette alá magát a tesztnek – úgy véli, mások számára ez fontosabb (Fotó: AFP)
A hatszoros Formula–1-es világbajnok Lewis Hamilton szombaton a közösségi oldalain üzent azoknak, akik az egészsége miatt aggódnak.

Hamilton március elején Idris Elba színésszel és Sophie Grégoire Trudeau-val, a kanadai miniszterelnök feleségével is találkozott, mind a ketten megfertőződtek a koronavírussal. Az Ausztrál Nagydíj törlése előtt a McLaren egyik munkatársánál is kimutatták a világjárványt öltő betegséget.

Hamilton már Melbourne-ben is szóvá tette, hogy felelőtlenség volt Ausztráliába utaztatni a mezőnyt, de miután kiderült, hogy több koronavírusos személlyel érintkezett, az angol versenyző Ausztráliában maradt, és a külvilágtól elzárkózva sziklamászással és szörfözéssel töltötte a napjait.

Szombaton üzent is a közösségi oldalain.

„Szeretném, ha tudnátok, jól vagyok, egészséges, naponta kétszer edzem – kezdte Hamilton. – Nincsenek tüneteim, tizenhét nap telt el azóta, hogy Sophie-val és Idrisszel találkoztam. Idrisszel tartom a kapcsolatot, szerencsére ő is jól van.”

Hamilton azt is megírta, hogy magát nem vetette alá a tesztnek.

„Egyeztettem az orvosommal, átbeszéltük a tesztet is. Arra jutottunk, mivel korlátozott számban vannak tesztek, és sok olyan ember van, akinek nagyobb szüksége van rá, mint nekem, tüneteim sincsenek, nem csináljuk meg. Az elmúlt egy hétben, amióta kiderült, hogy nem lesz edzésünk pénteken, teljesen elzárkóztam a külvilágtól” – írta Hamilton, majd felhívta az emberek figyelmét arra, hogy tartanak távolságot másoktól, aki megteheti, maradjon otthon, és persze mosson kezet és amennyire tud, maradjon derűlátó.

Az F1-es vb júniusig biztosan nem rajtol el.

Legfrissebb hírek

Hamilton pole pozícióba repítette a Ferrarit! Russell ötödik a silverstone-i sprintidőmérőn

F1
1 órája

Hamilton nyitott az élen hazai pályán; Antonelli egyelőre Russell előtt Silverstone-ban

F1
5 órája

„Kétszer akkora is lehet a hátrányunk” – Hamilton nehéz hétvégére számít

F1
23 órája

Russell hazai áttörésre készül; Antonelli visszavágna az első silverstone-i sprinthétvégén

F1
Tegnap, 18:07

A Cadillac amerikai fényezéssel ünnepel a Brit Nagydíjon – képek

F1
2026.07.01. 17:35

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
2026.06.30. 18:42

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
2026.06.30. 16:57

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
2026.06.30. 15:18
Ezek is érdekelhetik