Formula–1: zöld utat kapott az Osztrák Nagydíj

2020.05.30. 15:51
null
Az Osztrák Nagydíjat megrendezik júliusban (Fotó: Twitter/Motorsport Week)
Zöld utat kapott a Formula–1-es Osztrák Nagydíj, így várhatóan júliusban Ausztriában megkezdődik a koronavírus-járvány miatt eltolódó szezon.

 

A végső szót az osztrák egészségügyi minisztérium mondta ki szombaton, a július 5-én és 12-én sorra kerülő dupla versenyhétvégét ugyanakkor zárt kapuk mögött kell megrendezni Spielbergben.

A szabályok értelmében a csapattagoknak negatív vírustesztet kell produkálniuk annak érdekében, hogy belépjenek az országba, a helyszínen pedig 2000 főben maximalizálták a résztvevő dolgozók összlétszámát. Az istállók képviselőit külön szállodában helyezik majd el.

Osztrák sajtóértesülések szerint a spielbergi duplázás esetén – az egyszerűbb utazás érdekében – nem a Brit, hanem a Magyar Nagydíj következne, mégpedig július 19-én. Ezt követően térne a mezőny Silverstone-ba, ahol augusztus 2-án és 9-én is lenne futam. Augusztus 16-án Barcelona, augusztus 30-án Spa, míg szeptember 6-án Monza lenne a helyszín, és az F1 csak ezek után utazna a tengerentúlra.

A Formula–1 vezetősége 15-18 verseny megrendezésében bízik azok után, hogy a pandémia miatt a márciusi Ausztrál Nagydíjat törölték, majd sorrendben a bahreini, a vietnámi, a kínai, a spanyol, az azeri és a kanadai viadalt is elhalasztották. A holland, a monacói és a francia versenyt ugyancsak törölték.

Legfrissebb hírek

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
8 órája

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
11 órája

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00

Antonelli vezérletével a Mercedes volt a leggyorsabb a spielbergi nyitányon

F1
2026.06.26. 14:35
Ezek is érdekelhetik