F1: nézők előtt szeretnék a Brazil Nagydíjat megrendezni

MTI MTIMTI MTI
2020.06.01. 20:03
null
Hamiltonék nézők előtt száguldhatnak a remények szerint (Fotó: AFP)
Rohonyi Tamás, a Formula–1-es Brazil Nagydíj főszervezője azt szeretné, ha nézők előtt rendezhetnék meg a novemberi versenyt Sao Paulóban.

A magyar származású Rohonyi Tamás a Forbes üzleti magazinnak elmondta, „az előkészületek a járvány ellenére a tervek szerint haladnak, és biztosak abban, hogy Interlagos híres pályája ismét izgalmas verseny helyszíne lesz”.

Hozzátette, a nagydíjra a szerződésben megállapított feltételek mellett kerülne sor, vagyis nincs szükség módosításokra, de egyelőre várják, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) megerősítse a november 15-i dátumot, mert a jegyeladás csak ezt követően kezdődhet el.

A sportág vezetősége 15-18 verseny megrendezésében bízik azok után, hogy a járvány miatt a szezon első tíz állomását halasztani vagy törölni kellett. Az idény július elején zárt kapuk mögött Ausztriában rajtolhat el.

Az új versenynaptárt várhatóan ezen a héten hirdetik ki.

Legfrissebb hírek

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
18 órája

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
21 órája

Legenda, új hős, bambino-világbajnok – így ünnepli a nemzetközi sajtó Kimi Antonellit

F1
Tegnap, 10:32

Ezért lett 2026-ban Kimi Antonelli a Formula–1 világbajnoka

F1
Tegnap, 8:32

A papa öléből az F1 trónjáig – tíz érdekesség az új bajnokról, Kimi Antonelliről

F1
Tegnap, 7:39

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
Tegnap, 1:31

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
Tegnap, 1:03

Antonelli felért a csúcsra Mexikóban: az F1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett!

F1
2026.11.01. 23:30