F1: „Vannak nagyobb és fontosabb problémák a sprintfutamoknál"

B. Ö. B.B. Ö. B.
2021.03.07. 11:38
null
Lance Stroll szerint az F1 vezetőségének nagy problémákat kellene megoldania (Fotó: AFP)
Bár úgy tűnik, hogy a Formula–1 vezetősége még mindig nem mondott le a szombati sprintversenyek bevezetéséről, a versenyzők sem barátkoztak meg azzal a gondolattal, hogy egyes hétvégékén akár két futamot is teljesíteniük kell. Lance Stroll, az Aston Martin pilótája ráadásul felhívta a figyelmet arra, hogy ezzel az újítással nem kellene elfedni nagyobb és jelentősebb problémákat.

 

Hiába ellenzik sokan a sprintfutamok ötletét, Stefano Domenicali, a Formula–1 vezérigazgatója továbbra is kiáll amellett, hogy legalább ki kell próbálni a szombatra tervezett, a normál versenyeknél kissé rövidebb viadalokat. Az elmúlt hetekben megjelentek olyan hírek, melyek szerint idén Montrealban, Monzában és Interlagosban debütálhatnak a sprintfutamok, ám az ötlet továbbra sem túl népszerű egyes versenyzők körében.

Közéjük tartozik Lance Stroll is, aki szerint sok más terület lenne, amivel a királykategória vezetőségének jobban kellene foglalkoznia, mint néhány új viadal beiktatásával.

„Vannak nagyobb és fontosabb problémák, amiket ennek a sportágnak meg kell oldania – szögezte le az Aston Martin pilótája. – Nemcsak a sprintfutamokról van szó, de versenyképesebbé kellene tenni a teljes rajtrácsot, és a csapatoknak közelebb kellene lenniük egymáshoz.”

„Meg kell adni nekünk a lehetőséget, hogy kerék a kerék elleni csatákat vívhassunk, mert erre jelenleg nem igazán vagyunk képesek. Emiatt úgy érzem, hogy a technikai tényezőket kellene most szem elé helyeznünk, mert azok fontosabbak, mint a sprintversenyek” – tette hozzá Stroll.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
13 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
14 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
16 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
20 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02