F1: az Aston Martinhoz igazolhat a Ferrari volt főnöke – sajtóhír

2021.04.12. 21:13
Sajtóértesüléseink szerint a Formula–1-ben szereplő Aston Martin felvette a kapcsolatot a Ferrari egyik volt vezetőjével, Marco Mattiaccival, aki tanácsadónak érkezhet az istállóhoz.

 

Mattiacci az Aston Martinhoz került (Fotó: AFP)
Mattiacci az Aston Martinhoz került (Fotó: AFP)

A Ferrari nem annyira közismert csapatvezetője, Marco Mattiacci lehet az Aston Martin család legújabb tagja – számolt be a hírről az olasz Gazzetta dello Sport. Az olasz üzletember mindössze 8 hónapot töltött a monzai csapat élén, 2014 áprilisától novemberig, majd Maurizio Arrivabene vette át a helyét. Mattiacci egészen mostanáig távol maradt az F1-tő, azonban az élet útjai újra visszavezethetik a bokszutcába, és egészen új szerepben bizonyíthatja majd rátermettségét.

Az Aston Martin Formula–1-es csapat tulajdonosa, Lawrence Stroll 2010-ben figyelhetett fel az olasz üzletemberre, hiszen ebben az évben választották meg a Ferrari észak-amerikai vezérigazgatójának. Előléptetése után rövid időn belül a duplájára emelte az eladási számokat a kontinensen. Sikereit azonban nem tudta a pályára átvezetni, hiszen rövid idő után távoznia kellett a vörös istállóból.

Formula–1-es pályafutását követően marketingigazgatóként helyezkedett el egy elektromos autókat gyártó cégnél. Az Aston Martinnál tanácsadói szerepben bizonyíthat.

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
17 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
18 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
20 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
Tegnap, 11:35

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02