F1: Verstappennek Hamilton közelében sem kellett volna lennie – Horner

H. L.H. L.
2021.09.14. 17:49
null
A Red Bull hibája kulcsszerepet játszott Hamilton és Verstappen ütközésében (Fotó:AFP)
A Formula–1-es Red Bull csapatfőnökét, Christian Hornert nemcsak Max Verstappen és Lewis Hamilton újabb ütközése bosszantotta Monzában, hanem az azt előidéző hiba is. A brit elmesélte, mi történt a bokszutcában.

 

Noha Max Verstappen az élről vághatott neki a múlt hétvégi Olasz Nagydíjnak, már a rajtnál elvesztette a vezetést a versenyt végül megnyerő Daniel Ricciardóval szemben, akire az első etapban nem is tudott igazán fenyegetést jelenteni. A hollandnak ráadásul az ausztrál kiállását követően sem sikerült emelnie a tempón, aminek eredményeként a Red Bull úgy határozott, a következő körben kihívja a pilótát a bokszba.

A kerékcseréket illetően évek óta etalonnak számító osztrák istálló mindig jól működő gépezetébe azonban hiba csúszott: Verstappen tizenegy másodpercet volt kénytelen várakozni, mire újra kiengedték. A holland a bokszutcai probléma miatt a másik McLaren-versenyző, Lando Norris mögé esett hátra, aminek kulcsszerepe volt abban, hogy néhány körrel később összeütközött Lewis Hamiltonnal.

„Nem volt jó a kiállásunk, gondunk adódott a kerékcserével, aminek eredményeként jóval több időt vesztettünk, mint kellett volna. Verstappennek Hamilton közelében sem kellett volna lennie. Aztán a Mercedes is elrontotta, pedig Hamilton egyértelműen Verstappen elé kerülhetett volna, és ez a két eset idézte azt elő, hogy egymás ellen kellett versenyezniük” – idézi Christian Hornert a Motorsport.com.

A csapatfőnök ezt követően azt is megosztotta, mi okozhatta a bajt. „Még ki kell vizsgálnunk, hogy pontosan mi történt, de úgy tűnt, hogy a jobb elsővel volt gond. Emberi hibának tűnt. A kerék fent volt, készen állt az indulásra, de sajnos az autót nem engedték ki.”

A baleset okán 3 helyes rajtbüntetést kapó Verstappen előnye öt pont az egyéni összetettben úgy, hogy a tervek szerint még nyolc nagydíj van hátra a mostani kiírásból

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
6 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
7 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
9 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
13 órája

Superbike-vb: Farkas Kevin is indul a hétvégi Olasz Nagydíjon

Egyéb autó-motor
15 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35