F1: Hamiltont beidézték a sportfelügyelők, büntetést kapott

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2021.11.14. 21:20
null
Hamilton ünneplés közben követett el kisebb szabálytalanságot (Fotó: AFP)
Lewis Hamilton győzött a Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj versenyén, azonban vasárnap sem úszta meg vizsgálódás nélkül, ezúttal a tiszteletkör alatt kioldott biztonsági öve sodorta bajba.

 

 

Lewis Hamilton pénteken és szombaton is járt meghallgatáson a sportfelügyelőknél, s vasárnapi győzelme után is kénytelen volt látogatást tenni a döntéshozóknál, miután a tiszteletkörben kioldotta a biztonsági övét, s ezzel vétett FIA Nemzetközi Sportkódex ide vonatkozó cikkelye ellen, amely kimondja, hogy a versenyzőknek az események teljes ideje alatt becsatolva kell tartaniuk az övüket, amíg a versenygép mozgásban van, legyenek akár a pályán, akár a bokszutcában.

Korábban több pilóta is követett el hasonló szabályszegést, Charles Leclerc például két körig kilazított övvel hajtott a tavalyi Spanyol Nagydíjon, azonban akkor nem is vizsgálták az esetet, így Hamilton esetében sem kellett komoly büntetésre számítani.

A sportfelügyelők végül úgy határoztak, 25 ezer eurós pénzbírságot szabnak ki a versenyzőre, amiből 20 ezret felfüggesztettek a 2022-es idényre.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
3 órája

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
7 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik