F1: Charles Leclerc másodszor is elkapta a koronavírust

Vágólapra másolva!
2021.12.17. 10:56
null
Leclerc-nek enyhe tünetei vannak (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Ferrari néhány nappal az évzáró abu-dzabi tesztet követően közölte, monacói versenyzője, Charles Leclerc megfertőződött koronavírussal.

 

Charles Leclerc nemrég részt vett az évzáró abu-dzabi teszten, melynek keretein belül kipróbálhatta a jövőre debütáló 18 colos Pirelliket. A monacói ezt követően hazafelé vette az irányt, és a hercegségben a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) és a Ferrari által előírt protokollt követve koronavírustesztnek vetették alá, amelynek pozitív lett az eredménye.

A maranellói csapat csütörtöki közlése szerint a másodszor megfertőződő versenyzőnek enyhe tünetei vannak, és otthon elkülönítette magát.

Leclerc rövid időn belül a második pilóta, aki megfertőződik: Nyikita Mazepin a múlt hétvégi Abu-dzabi Nagydíj versenyét, valamint az azt követő kétnapos évzáró tesztet volt kénytelen kihagyni, miután elkapta a koronavírust.

A Haas orosz versenyzőjén kívül még a bukósisakját szögre akasztó Kimi Räikkönen volt kénytelen távol maradni futamtól megfertőződése okán az idén, a finn a Holland és az Olasz GP-t hagyta ki.

Legfrissebb hírek

A Ferrari kitűzte az autóbemutatója időpontját

F1
2025.12.19. 12:23

Máris 2026-ra hangolnak az F1-ben, új szakkifejezések várnak ránk

F1
2025.12.19. 07:00

Arrivabene: A versenyzők ne játsszanak mérnökösdit!

F1
2025.12.18. 11:17

Verstappen új rajtszámmal vág neki a 2026-os idénynek

F1
2025.12.18. 11:10

Formula–1: a Portugál Nagydíj hat év után tér vissza a versenynaptárba

F1
2025.12.16. 10:50

Marko: Bebizonyítottuk, hogy Horner mindenről hazudott

F1
2025.12.15. 16:08

Képes összeállítás Lando Norrisról, a Formula–1 új királyáról

Képes Sport
2025.12.14. 12:21

Lando Norris Taskentben átvette az F1-es világbajnoki trófeát

F1
2025.12.12. 20:30
Ezek is érdekelhetik