Hungaroring: kiegészítő lelátókat építenek a 2022-es F1-es futamra

K. T. I.K. T. I.
2022.01.12. 09:04
null
Verstappen-rajongók alatt roskadozó lelátók a 2021-es Magyar Nagydíjon (Fotó: Földi Imre)
Új lelátókat épít a Hungaroring, mivel a július 31-én tartandó Magyar Nagydíjra szóló ülőhelyek nagy része január elejéig gazdára talált – közölte a versenypálya hivatalos honlapja.

 

A Supergold, illetve a Gold4 lelátóra korlátozott számban még kaphatók belépők, ám a többi tribünre kitették a „megtelt” táblát – fogalmaz a hungaroring.hu –, így a pálya vezetősége úgy döntött, hogy 2019-hez hasonlóan kiegészítő tribünöket épít a Bronz 1 és Bronz 2, illetve a Silver 1 és Silver 2 lelátó között (Grid tribün), valamint a célegyenest megelőző 14-es kanyarban (Silver 6). Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jegyértékesítés függvényében körülbelül 5000-rel nő az ülőhelyek száma.

„Kétezer-tizenkilencben szombat este gyakorlatilag kitehettük a megtelt táblát, mert vasárnapra egyetlen tribünjegyünk sem volt, már csak állóhelyre szóló belépőket tudtunk értékesíteni – emlékeztetett Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. – Akkor 230 ezer ember kísérte figyelemmel a Magyar Nagydíj történéseit a négy nap alatt, a vasárnapi versenyt 92 ezren szurkolták végig a Hungaroringen. Most időarányosan hasonlóan magas az érdeklődés, ezért újból kiegészítő lelátók építése mellett döntöttünk. A tavalyi, végletekig kiélezett Verstappen–Hamilton párharc felkorbácsolta a Formula–1 iránti érdeklődést, ezért bízunk benne, hogy akár a 2019-es látogatottsági adatokat is túlszárnyalhatjuk.”

Legfrissebb hírek

Népsport: Brazil szamba a mogyoródi aszfalton

Népsport
2026.08.10. 07:51

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Szocreál Magyar GP: „Azt ettük, amit épp a hotelben adtak, nem volt nagy választék”

F1
2026.07.27. 15:32

Norris már nem tagja egy világbajnoki klubnak

F1
2026.07.27. 13:13

A Magyar Nagydíjon mutatkozott be az új Safety Car

F1
2026.07.27. 12:28

„Lando Norris bajnoki üzemmódba kapcsolt” – lapszemle a Magyar Nagydíj után

F1
2026.07.27. 10:28

Jenson Button: A Hungaroringet sohasem fogom elfelejteni!

F1
2026.07.27. 08:25