F1: Stroll szerint jót tehetnek a Hungaroringnek a szabályváltozások

Vágólapra másolva!
2022.02.14. 14:05
null
Stroll (balra) bízik benne, hogy az új autó izgalmasabbá teszi a versenyzést (Fotó: AFP)
A 2022-es Formula–1-es idényre rengeteg új szabály alapján kell a csapatoknak az új autóikat tervezni, amelynek célja, hogy elősegítsék az előzéseket. Nemcsak az F1-et irányítók, szervezők és szabályalkotók, hanem a maguk a versenyzők is ebben bíznak, Lance Stroll az Aston Martin pilótája például egyenesen a Hungaroringgel példálózott.

A 23 éves kanadai azt reméli, hogy a radikális szabályváltoztatásoknak köszönhetően a 2022-es idényben a hagyományosan, előzésre alkalmatlannak tartott pályákon is javulni fog a versenyzés minősége – Stroll példaként éppen a Hungaroringet említette.

„Remélem, sokkal jobbak lesznek a versenyek majd, én legalábbis ezért szorítok. Remélem, kőkemény kerék a kerék elleni csatákat követhetünk majd az olyan pályákon is, mint a magyar, és lesz esélyünk előzni és versenyeznek. Nagyon unalmasak azok a pályák, ahol általában olyanok a versenyek, mintha csak egy szombati szabadedzés lenne. Persze, tavaly Budapesten a változó időjárás miatt izgalmas volt a verseny, de általában azt a pályát használják példaként arra, hogy ha valahol nehéz előzni, márpedig anélkül általában unalmasak a versenyek. Nagyszerű lenne, ha az új szabályoknak köszönhetően minél több pályán lenne izgalmas versenyezni” – fogalmazott Stroll.

Az Aston Martin egyébként már túlesett idei autója bemutatóján: a britek a mezőnyből harmadikként mutatták be az új szabályoknak megfelelő versenygépüket.

 

 

Legfrissebb hírek

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
1 órája

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17
Ezek is érdekelhetik