F1: 2026-tól a Honda lesz az Aston Martin motorgyártója

Vágólapra másolva!
2023.05.24. 09:36
null
Három év múlva a Honda szállítja az Aston Martin-motorokat (Fotó: Getty Images)
A Formula–1-es világbajnokságban szereplő Aston Martin bejelentette, hogy 2026-tól a Honda lesz az istálló motorszállítója.

 

Kedden sajtóértesülésre hivatkozva megírtuk, az Aston Martin már ezen a héten bejelenti, hogy a Honda lesz az új motorpartnere. A felek most kiadott közös közleményében a japán cég – amely 2021-ben névleg kivonult a száguldó cirkuszból, ugyanakkor szakmai segítséget nyújt jelenleg is a Red Bullnak – kiemelte, a 2026-ban életbe lépő szabályváltozások miatt tér vissza a sorozatba, ekkor ugyanis jelentősen megnő az elektromos energia felhasználása és az Aston Martin stratégiai partnere, az Aramco által szállított 100 százalékban fenntartható üzemanyag használata.

Ezzel hivatalossá vált, hogy 2026-ban hat motorgyártó lesz az F1-ben (Ferrari, Mercedes, Renault, Honda, Red Bull és Audi).

A jelenleg Mercedes-erőforrásokat használó brit Aston Martin második helyen áll a pontversenyben, a csapat pilótái közül a kétszeres világbajnok Fernando Alonso a harmadik, Lance Stroll a nyolcadik a vb-rangsorban.

Legfrissebb hírek

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
2026.02.03. 15:08

Jack Doohan a Haasnál folytatja – hivatalos

F1
2026.02.03. 11:32

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22
Ezek is érdekelhetik