Fisichella: Pelével a dobogón, Maradonával a gyepen, Baumgartnerrel a pályán

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
Vágólapra másolva!
2023.05.16. 18:22
A háromszoros F1-es futamgyőztes Giancarlo Fisichella a Balaton Park Circuit keddi megnyitóján adott interjút a Nemzeti Sportnak, amelyben sikeres pályafutása mellett futballszeretetéről is beszélt.
Giancarlo Fisichella háromszor nyert Formula–1-es futamot (Fotó: Árvai Károly) – a képre kattintva galéria nylik
Giancarlo Fisichella háromszor nyert Formula–1-es futamot (Fotó: Árvai Károly) – a képre kattintva galéria nylik

 

– Sajnáljuk, hogy ilyen pocsék, esős időben érte önt a balatoni kiruccanás...
– Azért az elmúlt napokban nem volt olyan vészes, például a pályát száraz körülmények között tudtam kipróbálni – mondta kedden a vadonatúj Balaton Park Circuiten Giancarlo Fisichella a Nemzeti Sportnak adott interjújában. – Felfedeztem a Balaton környékét, és olyan éttermekben vacsoráztunk, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a tóra, mély benyomást tett rám az infrastruktúra. Nagyszerű hely, kiváló nyaralócélpont, biztos vagyok benne, hogy egy nap a családommal is eljövök majd.

GIANCARLO FISICHELLA
Nemzetisége: olasz
Született: 1973. január 14., Róma
F1-es csapatai: Minardi (1996), Jordan (1997, 2002–2003), Benetton (1998–2001), Sauber (2004), Renault (2005–2007), Force India (2008–2009), Ferrari (2009)
Rajtok: 229
Győzelmek: 3
Pole pozíciók: 4
Dobogók: 19
Leggyorsabb körök: 2
Legjobb vb-helyezés: 4. (2006)

Az F1-es mezőnnyel először 1997-ben járt nálunk. Milyen élményekkel gazdagodott Magyarországon pályafutása során?
– Budapest mindig is csodálatos város volt, nagyon sok programot kínált az embernek, remek éttermekkel és hangulattal. Mindig nagyszerű volt látni a pálya mentén a rengeteg rajongót, az egyetlen negatívum, hogy sosem sikerült dobogóra állnom. Jó néhányszor pontot szereztem, de a top háromba nem tudtam beférkőzni.

– A 2003-as Magyar Nagydíjon viszont az ön csapattársaként mutatkozott be az F1-ben Baumgartner Zsolt. Hogy emlékszik rá?
– Zsolt rendes srác és jó versenyző volt. Töltöttünk némi időt együtt, kimentünk a városba vacsorázni, jótékonysági meccsen fociztunk is, szóval csak jó emlékeim vannak róla, és örülnék, ha újra találkoznánk.

– Mindeddig ő az egyetlen magyar F1-es pilóta, ön pedig a legutóbbi olasz F1-es győztes, hiszen 17 éve egyetlen honfitársa sem tudott nyerni.
– Ami elszomorít, mert 2006 már tényleg nagyon rég volt. Manapság nehéz eljutni az F1-ig, igaz, Antonio Giovinazzi lehúzott néhány évadot. Nem könnyű a fiatal olasz versenyzők helyzete, de vannak tehetségeink az alsóbb kategóriákban, és biztos vagyok benne, hogy valamelyikük előbb-utóbb eljut a legjobbak közé.

– Ön a legutóbbi olasz F1-es Ferrari-versenyző is. Szavakba lehet önteni, milyen érzés volt először felállni a rajtrácsra vörösben?
– Gyerekkori álmom vált ezzel valóra 2009-ben. Felipe Massa balesete nyitotta meg előttem az utat, és tényleg csak azt tudom mondani, hogy lenyűgöző volt. Nagyon büszke vagyok erre a néhány versenyre, és arra is, hogy továbbra is a Ferrari gyári versenyzőjének mondhatom magam. 2010 óta versenyzem GT- és megbízhatósági futamokon, többször kategóriagyőztes lettem, szóval a mai napig nagyon elégedett vagyok. Egyébként már fiatalként is tesztelhettem az 1995-ös Ferrarit, de az igazi lehetőség csak később jött el.

– A kilencvenes évek közepén feltörekvő tehetségként Ayrton Senna szörnyű tragédiája sem szegte a kedvét? Hogyan tudott két héttel később autóba ülni, és megnyerni az F3-asok monacói versenyét?
– Senna volt a hősöm, a kedvencem, akire igazán felnéztem. Borzalmas hétvége volt az Imolában, de ezek után hatalmasat fejlődött a biztonság az F1-ben. Azon a monacói hétvégén csak a győzelemre koncentráltam, és arra, hogy felhívjam magamra a vb-sorozatban szereplő csapatok figyelmét.

– Tudjuk, hogy óriási futballrajongó. Milyen érzés volt a 2000-es Brazil Nagydíj után a dobogón kezet rázni a legendás Pelével?
– Pelé igazi hős a szememben, fantasztikus élmény volt az a dobogós ünneplés. Erről a mai napig őrzök egy fényképet a házamban. Sosem fogom elfelejteni azokat a pillanatokat.

 


 

– Vannak barátai a futballvilágból?
– Az AS Roma rajongójaként Francesco Tottival igazán jó a viszonyom, volt, hogy közösen nyaraltunk, vagy együtt vacsoráztunk egy-egy meccse után. De rajta kívül is van néhány futballista barátom.

– Jótékonysági eseményen gyakran pályára lép sztárok ellen a pilóták csapatában. Ki volt a legjobb, aki ellen valaha játszott?
– Erre a kérdésre is az a válaszom: Totti. Igaz, nagyjából húsz éve Diego Maradónával is játszottam már Rómában egy ilyen jótékonysági meccsen. Tán mondanom sem kell, lenyűgöző élmény volt. Szerencsés fickó vagyok!

 


 

– És mit gondol az idei F1-es idényről? Ön Michael Schumacher és a Ferrari aranykorszakában a saját bőrén tapasztalhatott hasonló dominanciát.
– Nos, igen, a Red Bull már tavaly is nagyon erős volt, idén pedig még egy óriási lépést tett előre. Sokkal erősebb, mint a többi csapat, szóval az ellenfelekre nehéz idény vár. De soha nem lehet tudni. Remélem, a Ferrarinak sikerül közelednie a most hétvégén bevetett imolai fejlesztésekkel.

– A Renault-nál csapattársa, Fernando Alonso volt az istálló kedvence, most pedig a Red Bullnál Max Verstappen. Ez alapján át tudja érezni, milyen nehéz Sergio Pérez helyzete?
– Hát nem könnyű, de ilyen az élet. Néha a csapattársad gyorsabb, néha lassabb. De amikor jobb, nem tudsz mit tenni. Egyébként anno a csapaton belüli hangulat Fernandóval teljesen jó volt a Renault-nál, a Red Bullnál talán most több a feszültség.

– Háromszoros futamgyőztesként, olasz Ferrari-versenyzőként hiányol valamit az F1-es karrierjéből?
– A bajnoki címről lemaradtam, de összességében elégedett vagyok a pályafutásommal. Tizennégy évig versenyeztem az F1-ben, győztem, szereztem dobogós helyezéseket, aztán Le Mans-ban is értem el kategóriagyőzelmeket, vagyis szerencsésnek érzem magam.

– Mivel tölti a szabadidejét manapság? Feltűnik még a DJ-pultban?
– Igen, vannak esték, amelyeken játszom, például néhány éve itt a Magyar Nagydíj után is zenéltem a Symbolban. Nagyon élveztem, szóval még az is lehet, hogy az idei futam után ismétlünk. Imádom a zenét, minden szabad percemben hallgatok valamit, reggel és elalvás előtt is. Egyébként továbbra is Rómában élek, szeretek horgászni, padelezni, kerékpározni és természetesen futballozni is.

Legfrissebb hírek

Pelé üzenete az Alattyáni Termelőszövetkezet csapatának

Hátsó füves
20 órája

F1 75: mosogatólé és időmérési hiba okozott káoszt Interlagosban

F1
2025.08.10. 15:33

Pelé politikai okokból nem vett részt az 1974-es világbajnokságon?

Minden más foci
2025.08.08. 16:49

De Bruyne Maradonáról: „Én más játékos vagyok, a magam útját járom”

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 18:22

A Red Bull-istálló elbocsátotta Christian Horner csapatfőnököt – hivatalos

F1
2025.07.09. 11:37

Sikerrecept argentin módra: hashajtó a saját védőnek, randidrog az ellenfélnek

Minden más foci
2025.06.29. 12:12

Banki ügyintézőből az F1 mókamestere – Eddie Jordan története

F1
2025.03.30. 10:19

Magyarországon nyitották ki a világ egyik legértékesebb focis kártyáját

Minden más foci
2025.03.26. 15:01
Ezek is érdekelhetik