F1: Hamiltont már nem frusztrálják a sorozatos vereségek

ZSOLDOS BARNAZSOLDOS BARNA
2023.06.20. 16:02
null
Lewis Hamiltonnak újra kellett gondolnia az elvárásait (Fotó: AFP)
Az ellenfelek továbbra sem képesek fogást találni a Red Bullon, így Lewis Hamilton győzelmi ínsége is egyre inkább elhúzódik. A hétszeres világbajnok azonban kezd beletörődni sorsába.
2007-es F1-es bemutatkozásától fogva egészen 2021-ig egyetlen idény sem telt anélkül, hogy Lewis Hamilton neve ne került volna fel a futamgyőztesek listájára, a hétszeres világbajnok azonban most már több, mint másfél éve nem ünnepelhetett a dobogó tetején. Legutóbbi diadalát a 2021-es Szaúdi Nagydíjon aratta, az új technikai érában viszont istállója, a Mercedes képtelen felnőni a Red Bull szintjére.


Bár csapattársa, George Russell tavalyi interlagosi győzelme felcsillantotta a reményt a sikeres folytatásra, Hamiltonnak azóta sem sikerült elérhető közelségbe kerülnie a diadalhoz. Az örökranglistát 103 futamgyőzelemmel vezető klasszis a montreali dobogósok sajtótájékoztatóján elismerte, már megszokta a korábbihoz képest merőben új helyzetet:

„Már nincs bennem emiatt frusztráció – ha volt egyáltalán. Tudjuk, milyen ez, ismerjük a jelenlegi szituációt, egyszerűen semmit sem tehetünk a Red Bull lenyűgöző teljesítménye ellen. Valószínűleg az idény összes versenyét megnyerik majd, ha csak mi vagy az Aston nem gyorsulunk nagyon jelentősen, vagy ha a Red Bull nem esik ki. A jelenlegi szabályrendszerben nem könnyű hirtelen olyan teljesítménytöbbletet elérni, mint amekkora az ő előnyük.”

„De azért annyira nem frusztráló a helyzet, egyszerűen csak bízom az előrelépésben. Először is már annak is örülök, hogy egyáltalán ott lehetek az élmezőnyben, és remélem, egy ponton kissé kiegyenlítettebbé válik a küzdelem, és újra olyan jó versenyeink lehetnek, mint 2021-ben. Ha sikerülne nagyon szoros küzdelmet vívnunk mi hármunknak (Verstappen, Alonso, Hamilton), az »beteg« lenne.”

Bár a Kanadában harmadik helyen célba érő Hamilton tíz másodperccel közelebb végzett a győztes Verstappenhez, mint két héttel korábban Barcelonában, a pozitívnak tűnő trend fényében sem kerget hiú ábrándokat a folytatást illetően. Szerinte a fejlesztések ellenére is olyan alapvető problémák rejlenek az idei Mercedesben, melyeket már csak a 2024-es autón tudnak kiküszöbölni:

„Óriási változást nem érzek az autó kezelhetőségében az év elejéhez képest. Akad néhány terület, ami más, de annyi az egész, hogy most már egy kicsit nagyobb a leszorító erőnk. Az autó karakterisztikája azonban nagyon-nagyon hasonló az eddigihez, szóval a jövőben, a következő idényben számos dolgot meg kell változtatni rajta. Biztos, hogy egyelőre nem a jelenlegi az az autó, amelyik legyőzi a Red Bullt. Szóval tovább kell dolgoznunk.”

Hamilton tehát nem tartja kizártnak, hogy egymás után két évadot zár majd futamgyőzelem nélkül, mindenesetre átalakított Mercedese legalább már a dobogós helyezésekhez elég gyors, így ezt a rekordját tovább javítgathatja. A brit pilóta összesen 194 top3-as helyezésnél jár, vagyis idén jobb híján célként tűzheti ki a 200-as mérföldkő elérését, mielőtt jövőre megpróbál visszatérni a győztes ösvényre.

Legfrissebb hírek

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
15 órája

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
17 órája

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
18 órája

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10
Ezek is érdekelhetik