F1: a Red Bull idei autója lenne a csapat „utolsó nagy dobása” ebben az érában?

Sári RolandSári Roland
2024.03.18. 19:35
Már nem tervez jelentős változást 2026-ig a Red Bull (Fotó: Getty Images)
A Formula–1-ben jelenleg a Red Bull kérdés nélkül kimagaslik a mezőnyből, de a csapat főmérnöke azt állítja: a jelenlegi szabályok között az idei autójuk lehetett az utolsó nagy dobásuk.

 

Sokak számára meglepő volt, hogy a múlt évben is szinte megállíthatatlan RB19-et az osztrák istálló nem fejlesztette, hanem egy szinte teljesen új koncepcióval rukkol elő idén.

A nagy változások azonban csak még inkább kedveztek a csapatnak, hiszen tisztán látszik, hogy ezzel csak tovább nőtt a különbség a Red Bull és a mezőny maradék része között, és a többi istálló egyelőre labdába sem tud rúgni az RB20 ellen.

A Red Bull főmérnöke, Paul Monaghan elmondta, hogy a változtatás lényege az volt, hogy a 2026-os szabálymódosítások előtt már csak a jelenlegi autó fejlesztésével kelljen foglalkoznia a csapatnak, így jövőre már nyugodtan koncentrálhatnak a következő generációs kocsik megalkotására.

„Ebben az érában valószínű ez az utolsó nagy dobásunk, 2025-ben ugyanis már az azt követő változásokra kell összpontosítanunk.”

Ennek ellenére a riválisok továbbra sem táplálhatnak nagy reményeket, mint a szakember megemlítette, a jelenlegi kiadásban is még rengeteg potenciál rejlik, így a jövőben is nagy feladat lesz tartani a tempót a „vörös bikákkal”.

„Nagyságrendileg jelenleg a tavalyihoz hasonló javulást tapasztalhatunk. Gyanítom, hogy az év vége felé ez kicsit csökkenhet, de van néhány zseniálisan kreatív emberünk, és ha kell, változtatni fognak. Ennyire egyszerű” – tette hozzá Monaghan.

 

Legfrissebb hírek

Mogyoródi motorhome-mustra – a Formula–1 háttere

Képes Sport
2026.08.09. 14:09

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Eddig Kimi Antonelli a legnagyobb nyertese, míg George Russell a vesztese az F1-es idénynek

F1
2026.08.07. 09:30

Magyar Nagydíj: méltó a kerek évfordulóhoz – Formula–1-es képösszeállítás

Képes Sport
2026.08.01. 16:10

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

Népsport: Lángok közt született legenda

Népsport
2026.08.01. 09:08

Roger Schmidt lett a Red Bull globális futballigazgatója – hivatalos

Minden más foci
2026.07.31. 15:13

Keresztes Krisztián: Eltipornak, ha nem vagyunk elég gyorsak és erősek

Légiósok
2026.07.30. 13:50