Marko: Legalább már nem kérdezik folyamatosan, hogy minden versenyt megnyerünk-e

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.03.27. 15:00
A Red Bull már a harmadik nagydíjon elszenvedte az idei első vereségét (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Red Bull tanácsadója, Helmut Marko talált pozitívumot is csapata idei első vereségében: legalább már nem szegezik neki a kérdést, valamennyi versenyen nyernek-e.

A Red Bull magabiztosan érkezett meg az Ausztrál Nagydíj helyszínére, és arra készült, hogy a Bahreinben és Szaúd-Arábiában elért kettős győzelem után tovább folytatódik a sikerszériája. A hétvége ugyanakkor nem a várakozásoknak megfelelően alakult, és noha Max Verstappen megszerezte a pole pozíciót, a „vörös bikák" nemcsak az idei első vereségüket szenvedték el, hanem még a dobogóról is lemaradtak Melbourne-ben.

A címvédő holland fékhiba miatt már a verseny korai szakaszában búcsúzni kényszerült, míg a rajtbüntetése után a hatodik pozícióból induló Sergio Pérez ötödikként szelte át a célvonalat, miután teljesítményt vesztett a padlólemez sérülése nyomán. 

„Sajnos az ausztráliai hétvégénk már a szabadedzésekkel nem indult jól. Egyértelmű hátrányban voltunk, nem volt semmi nyoma az első két nagydíjon mutatott fölénynek. Az, hogy Maxszal az első, míg Sergióval a hatodik rajthelyet szereztük meg, fantasztikus csapatmunka eredménye volt. Max a futam során úgy érezte, könnyedén képes tartani (Carlos) Sainz tempóját az élen, ezért is voltam dühös és csalódott a hiba miatt" – kezdte a tanácsadó, Helmut Marko a Speedweeknek írt rovatában. 

„A hangulat a csapaton belül a kiesésig olyan volt, mint amilyennek megszoktam: harci szellem jellemzett mindenkit. Utána kissé szomorúak voltunk, de legalább már nem kérdezik folyamatosan, hogy minden versenyt megnyerünk-e. Örülök, hogy ezt a témát ilyen korán lezárhattuk. Sergio nem futott rossz versenyt, épp ellenkezőleg. Viszonylag nagy sérülést szedett össze a padlólemezen, amit egy magas kerékvetőn való áthajtás idézett elő. Hogy mennyire veszélyesek ezek, már Maxnál is láthattuk pénteken. Elővigyázatosságból erőforrást cseréltünk nála, hogy a Honda megbizonyosodhasson róla, nem károsodott a motor."

„Nem tudjuk pontosan, mikor sérült meg Pérez padlólemeze, mert időnként ugyanolyan köridőket futott, mint az élen álló, de aztán visszaesett, és drámai szemcsésedés kezdődött nála. Egyelőre nem világos, hogy a rendkívül extrém gumikopás hátterében a padlólemez megrongálódása állt-e, vagy a beállításunk volt túl gumigyilkos."

„Ausztrália megmutatta, milyen gyorsan fordulhat a kocka: két domináns verseny után keményen küzdenünk kellett. Az erőviszonyok Melbourne-ben megerősítették, hogy a Ferrari az első számú üldözőnk, a Mercedes kiegyensúlyozatlan, míg a McLaren pályától függően hol jobban, hol kevésbé működik."

38. AUSZTRÁL NAGYDÍJ
MÁRCIUS 22., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:18.564
2. szabadedzés1. Leclerc 1:17.277
MÁRCIUS 23., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Leclerc 1:16.714
Időmérő1. Verstappen 1:15.915
MÁRCIUS 24., VASÁRNAP
Verseny1. Sainz, 2. Leclerc, 3. Norris
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Japán Nagydíj, SzuzukaÁprilis 7., 7.00
Kínai Nagydíj, SanghajÁprilis 21., 9.00
Miami Nagydíj, MiamiMájus 5., 22.00

 

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik