F1: Fernando Alonso 2026-ig hosszabbított az Aston Martinnal

H. Á.H. Á.
2024.04.11. 22:24
Alonso 2026-ig marad az Aston Martinnál (Fotó: AFP)
A Formula–1-ben szereplő Aston Martin istállója hivatalos honlapján jelentette be csütörtökön, hogy több évre szóló új szerződést kötött a csapat veterán spanyol versenyzőjével, Fernando Alonsóval.

 

Az Aston Martin hivatalos honlapján megjelent szűkszavú közlemény csak annyit említ, az istálló több évre szóló szerződést hosszabbított a spanyollal. Később aztán kiderült, Alonso 2026-ig tartó új kontraktust szignózott, ami azt jelenti, hogy a tavaly nyolcszor is dobogóra álló versenyző 45 éves koránál is tovább vezet majd a Formula–1-ben. 

„Nagyon sok mindent mondtak és írtak már az F1-es jövőmről az elmúlt hónapokban, de most azért vagyok itt, hogy bejelentsem: további évekre maradok a csapatnál. Az év elején azt mondtam magamnak, előbb el kell döntenem, hogy akarom-e folytatni a versenyzést, aztán leülök a csapattal megbeszélni, ők hogy állnak ehhez. Amióta tizenöt hónapja megérkeztem, nagyon is otthon érzem magam, ráadásul az elmúlt időszakban rengeteg mindent értünk el együtt” – idézte az istálló honlapja Alonsót. 

Hasonló idősen legutóbb még 1962 és 1968 bajnoka, Graham Hill (45 évesen a 11 hónaposan) indult utolsó versenyén, az 1975-ös Brazil Nagydíjon.

 

 

Legfrissebb hírek

Folytatódik a Mercedes pole pozíció nélküli sorozata? – Azeri Nagydíj, időmérő

F1
39 perce

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
18 órája

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
23 órája

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
Tegnap, 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02

Rövidebbek lesznek az F1-es futamok a jövő évtől

F1
2026.09.22. 11:19

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2026.09.22. 10:53