Nem indul a Mexikóvárosi Nagydíjon, mégis rajtbüntetést kapott Svarcman

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2024.10.25. 23:17
Svarcman a következő versenyén töltheti le a büntetését, persze ha valaha elindul F1-es futamon (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) két esetben is vizsgálódott a Formula–1-es Mexikóvárosi Nagydíj első szabadedzését követően. Alexander Albon és Oliver Bearman ütközetét versenybalesetnek minősítették, míg Robert Svarcmannak öt rajthelyes büntetést osztottak ki.

A sportfelügyelőknek volt dolga a két szabadedzés között, hiszen több esetben is vizsgálatot indítottak. A mexikói nyitány két piros zászlós megszakítást is hozott, a második alkalommal Alexander Albon és a Charles Leclerc helyén vezető Oliver Bearman idézte elő a leállást. A pályán a brit pilóta haladt előrébb, méghozzá lassú tempóban, és jobbra pozicionálta az autót a 10-es kanyarhoz közeledve. A mögötte gyors körön érkező thaiföldi versenyzőt láthatóan váratlanul érte a tempókülönbség, és vetélytársa helyzete, aminek következtében elvesztette az irányítást az autója felett, és eltalálta a Ferrarit.

A Williams ezt követően a falba szállt, és szemmel láthatóan sérült a brit kocsija is, így mindkettejük számára véget ért a tréning. A felek meghallgatása után a döntéshozók versenybalesetnek minősítették az esetet, miután egyik pilóta sem volt döntő mértékben felelős a baleset kialakulásában, és rögzítették, hogy Bearman nem haladt indokolatlan helyen a pályán, egyszerűen szerencsétlen volt a pozicionálása, mivel nagyon közel volt az Albon által választott vonalhoz. 

Albon és Bearman mellett az ugyancsak az első gyakorláson lehetőséghez jutó  Robert Svarcmannak volt jelenése a sportfelügyelőknél. A Csou Kuan-jü helyét elfoglaló pilóta nem úszta meg büntetés nélkül, és az ilyen esetekben megszokott öt rajthelyes hátrasorolással sújtották, miután előzött, amikor dupla sárga zászlós jelzés volt érvényben. Az ítélethozók jelezték, hogy tisztában vannak vele, hogy Svarcman „várhatóan” nem fog elindulni a most vasárnapi futamon, így a büntetését a következő versenyén kell, már ha az izraeli-orosz versenyző valaha elrajtol Formula–1-es futamon. 

4. MEXIKÓVÁROSI NAGYDÍJ
OKTÓBER 25., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Russell 1:17.998
2. szabadedzés00.00–01.30
OKTÓBER 26., SZOMBAT
3. szabadedzés19.30–20.30
Időmérő23.00–00.00
OKTÓBER 27., VASÁRNAP
A verseny (71 kör, 305.534 km) rajtja21.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Sao Pauló-i Nagydíj, InterlagosNovember 3., 18.00
Las Vegas-i Nagydíj, Las VegasNovember 24., 7.00
Abu-dzabi Nagydíj, Abu-DzabiDecember 8., 14.00


 

 

Legfrissebb hírek

A Ferrari a leggyorsabb, a Mercedes a legszorgalmasabb volt a bejáratáson – képek

F1
2026.01.31. 17:11

A Ferrari megvillant a végén: Hamiltoné az első teszthét legjobb ideje – képek

F1
2026.01.30. 18:46

A Ferrari emelt a tempón; Alonso pályán a merész Aston Martinnal – képek

F1
2026.01.30. 13:49

Gondok a McLarennél; az Aston Martin pályára hajtott, majd megállt a 4. tesztnapon – képek

F1
2026.01.29. 18:26

Alig egy órával a tesztnap vége előtt pályán az Aston Martin is! – videó

F1
2026.01.29. 17:27

A Mercedes mindenki előtt; a Red Bull alkatrészekre vár; az Aston Martin egyelőre sehol – képek

F1
2026.01.29. 10:22

F1: a Magyar Nagydíj nyújtotta a „Legjobb szurkolói élményt”

F1
2026.01.28. 19:17

A Mercedes szárnyal; gondok az Audinál és a Haasnál a 3. tesztnapon – képek

F1
2026.01.28. 18:36
Ezek is érdekelhetik