F1: Hamilton nyolcszoros világbajnokként sem vonulna vissza

2025.02.20. 10:59
Fotó: Getty Images
Ha az idény végén megszerezné nyolcadik világbajnoki címét, akkor sem vonulna vissza Lewis Hamilton, aki idén a Mercedes helyett már a Ferrarival versenyez a Formula–1-ben.

A 39 éves pilóta – aki Michael Schumacherrel holtversenyben vezeti az örökrangsort hét vb-elsőséggel – új korszakról és régi tervekről is beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján Fioranóban.

„Ha sikerülne begyűjtenem a rég áhított nyolcadik vb-trófeámat, akkor sem hagynám abba. Ezzel együtt nem gondolok a nyolcadikra, én az első ferraris világbajnoki címemre gondolok” – fejtette ki a hetedik diadalát 2020-ban arató angol klasszis.

A 105-szörös futamgyőztes Hamilton közölte, a Mercedesnél hat hónap után tudta megnyeri az első nagydíját 2013-ban a Hungaroringen, és nem akar találgatni, hogy az olasz csapattal mikor ünnepelhet először. A Ferrari istálló Kimi Räikkönen 2007-es sikere óta nem szerzett egyéni világbajnok címet.

A 76. F1-es idény rajtja március 16-án lesz Ausztráliában, a záróversenyt pedig december 7-én tartják Abu-Dzabiban, míg a Magyar Nagydíjra augusztus 3-án kerül sor.

 

Legfrissebb hírek

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
13 órája

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02

Visszatért a Red Bullhoz Isack Hadjar – hivatalos

F1
2026.09.22. 10:53

Égető kérdés a Ferrarinál: hol az időmérős tempó?

F1
2026.09.18. 14:07

„Antonelli monumentális” – a Spanyol Nagydíj sajtóvisszhangja

F1
2026.09.14. 11:12

Russell közel a feladáshoz: Már nem is foglalkozom a bajnoki küzdelemmel

F1
2026.09.13. 19:21

„Azt hittem, falnak megyek” – Norris nagy levegőt vett, és élete körét futotta a Madringen

F1
2026.09.12. 21:01

Hat kiállás? Russell szerint őrült futam lehet Madridban; az FIA-elnök szürreális kijelentéseket tett

F1
2026.09.11. 21:54