Nincs azonnali megoldás, de a Red Bull már készül a fejlesztéssel, amivel elkapná a McLarent

H. L.H. L.
2025.03.18. 18:33
A következő hétvégék a kármentésről fognak szólni, de a Red Bull már készül a visszavágásra (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Red Bull tanácsadója, Helmut Marko jelezte, a háttérben már készülnek a frissítések, amivel csapata elkapná a McLarent. A csapatfőnök, Christian Horner szerint a mostani autó jó alapokat ad a továbbfejlesztés szempontjából.

A Red Bull már a bahreini tesztet követően jelezte, nehéz évkezdésre számít, és a címvédő Max Verstappen abban a tudatban érkezett még az idénynyitó Ausztrál Nagydíj helyszínére, hogy valószínűleg nem lesz esélye harcba szállni a győzelemért. A holland pilóta gyanúja be is  igazolódott: noha a pocsék pénteki kezdés után a wokingiak első számú kihívójává lépett elő, egyszerűen nem tudott fogást találni Lando Norrisékon, és normális körülmények között a második hely sem lett volna elérhető a számára.

Bár egy körön sem volt elhanyagolható a négyszeres világbajnok hátránya, a Red Bull egyik leggyengébb pontját a gumikopás jelentette a McLarenhez képest. Verstappen a futam korai szakaszában még tudta tartani a lépést a Norris, Oscar Piastri kettőssel, ám jóval hamarabb elfogytak a köztes esőgumijai, aminek következtében viszonylag rövid idő leforgása alatt rengeteg időt vesztett, és egy ponton több mint tizennyolc másodperc volt a lemaradása a harmadik helyen.

A jelenségről a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko is beszélt a Viaplaynek adott interjújában, és előrebocsátotta, a háttérben már készülnek a fejlesztések, amivel csapata záros határidőn belül utolérné a McLarent. „Már a bahreini teszt óta tudtuk, hogy a McLaren jóval gyorsabb nálunk. Azt mondanám, sikerült csökkentenünk az akkori lemaradásunkat,  fél másodpercről két vagy három tizedre. Úgy hat-nyolc körig képesek is vagyunk követni őket, de sokkal hamarabb elkoptatjuk a gumikat.”

„Ez jelenti a fő gondunkat néhány másik mellett. De tisztában vagyunk a problémákkal, és keményen dolgozunk rajtuk. Remélhetőleg három-öt futamon belül orvosolni tudjuk őket, és akkor egy szintre kerülhetünk a McLarennel.”

Addig ugyanakkor a kármentésről fognak szólni a soron következő versenyek a Red Bull és Verstappen számára, miközben a 2026-os programot sem hagyhatják figyelmen kívül. A csapatfőnök, Christian Horner azonban nem aggódik, szerinte az RB21-es sokkal hálásabb és stabilabb konstrukció az elődjénél, így remek alapot ad a továbbfejlesztéshez.

„Elég nagy változtatásokat hajtottunk végre a beállításokon a bahreini teszten, szándékosan próbáltunk ki extrém irányokat annak érdekében, hogy felmérjük a paramétereket, és tudjuk, pontosan milyen eszköztár áll a rendelkezésünkre a versenyeken. Úgy gondolom, a mostani autó karakterisztikája sokkal nyugodtabb, mint az elődjéé, az RB20-asé. Nincsenek már olyan csúnya megcsúszások. Ez dinamikus platformot ad az év során a továbbfejlesztés szempontjából.”

Verstappen tudja, még sok munka vár rájuk, mielőtt felvehetnék a versenyt a McLarennel. „Még sokat kell dolgoznunk azért, hogy harcba szállhassunk a győzelemért. De örülök, hogy másodikak lettünk Ausztráliában. Egy hellyel előrébb végzetünk, mint alapesetben kellett volna.”

39. AUSZTRÁL NAGYDÍJ
MÁRCIUS 14., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:17.252
2. szabadedzés1. Leclerc 1:16.439
MÁRCIUS 15., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Piastri 1:15.921
Időmérő1. Norris 1:15.096
MÁRCIUS 16., VASÁRNAP
A verseny 1. Norris, 2. Verstappen, 3. Russell
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Kínai Nagydíj, Sanghajmárcius 23., 8.00
Japán Nagydíj, Szuzukaáprilis 6., 7.00
Bahreini Nagydíj, Szahíráprilis 13., 17.00

 

 

Legfrissebb hírek

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
9 órája

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
11 órája

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
12 órája

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10
Ezek is érdekelhetik