A Red Bull fehérbe öltözött a Japán Nagydíjra – képek

H. L.H. L.
2025.04.01. 13:51
A Red Bull megváltoztatta a festését a szuzukai hétvégére (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Red Bull bemutatta a különleges autófestését, amit a soron következő Japán Nagydíjon fog használni.

Míg Haast a japán tavasz jellegzetes időszaka a „szakura”, vagyis a cseresznyefa-virágzás ihlette meg, a Red Bull az előzetes sajtóhíreknek megfelelően a technikai partnere, a Honda előtt tiszteleg az utolsó közös szuzukai versenyhétvégéjükön.

Mint ahogyan arra számítani lehetett, a „vörös bikák” a 2021-es Török Nagydíjon használt fehér-piros dizájnhoz nyúltak vissza, igaz, kissé más köntösben. A festést a Honda első F1-es győzelmét arató versenygépe, az RA272 ihlette, amellyel Richie Ginther szelte át elsőként a célvonalat az 1965-ös Mexikói Nagydíjon.

A hatvan évvel ezelőtti sikerről megemlékezvén a kocsi orrkúpján is megjelenik a kerek szám.  A mostani hétvégét még különlegesebbé teszi, hogy a négyszeres világbajnok Max Vestappen mellett a hazai versenyző Cunoda Juki fog szerepelni, méghozzá a Honda saját pályáján.

A Red Bull a Kínai Nagydíj után határozott úgy, hogy lecseréli az alulteljesítő Liam Lawsont, és a Racing Bullsszal élete formájában versenyző japánnak adta meg a lehetőséget, aki nem kis ambíciókkal utazott Szuzukába: azonnal dobogóra állna.

Az autó mellett a csapatruházat és a versenyzők ruhája is új dizájnt kapott, ráadásul a címvédő Verstappen és Cunoda is újított, mindketten egyedi sisakfestéssel tisztelegnek a japán motorgyártó előtt.    

A Red Bull két nagydíj után a konstruktőri tabella harmadik helyét foglalja el 36 megszerzett ponttal – a csapat színeiben egyelőre kizárólag Verstappen gyűjtött pontot.

39. JAPÁN NAGYDÍJ
ÁPRILIS 4., PÉNTEK
1. szabadedzés4.30–5.30
2. szabadedzés8.00–9.00
ÁPRILIS 5., SZOMBAT
3. szabadedzés4.30–5.30
Időmérő8.00–9.00
ÁPRILIS 6., VASÁRNAP
A verseny (53 kör, 307.471 km) rajtja7.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Bahreini Nagydíj, Szahíráprilis 13., 17.00
Szaúdi Nagydíj, Dzsiddaáprilis 20., 19.00
Miami Nagydíj, Miamimájus 4., 22.00


 

Legfrissebb hírek

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
9 órája

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
10 órája

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
13 órája

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
16 órája

„Mintha kést döfnének a szívembe” – Norrist elborzasztotta a McLaren hátránya Bakiban

F1
2026.09.24. 19:38

Russell vezérletével a Mercedes kettőse a leggyorsabb a második azeri edzésen

F1
2026.09.24. 15:02

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
2026.09.24. 11:35

Antonelli a vb-cím felé robog, Verstappen Azerbajdzsánban térhet vissza a dobogó tetejére

F1
2026.09.23. 16:02