„Úgy tűnt, Piastri gyorsabb" – Marko gúnyolódott a McLaren óvatos stratégiáján

H. L.H. L.
2025.04.07. 12:00
A McLaren nem tudta megállítani Verstappent – de talán nem is próbálta eléggé? (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint a McLaren nem volt elég bátor ahhoz, hogy alternatív stratégiával próbálja meghiúsítani Max Verstappen idei első sikerét.

Max Verstappen borította a papírformát Szuzukában, és az óriási meglepetésre megszerezett pole pozícióját a dobogó felső fokára váltotta a csendes futamot hozó Japán Nagydíjon. A versenypályán szinte lehetetlen volt előzni vasárnap, a sok egymásba fűződő kanyar egyébként is megnehezíti a versenyezők számára az előttük haladó követését, ráadásul a turbulens levegőben gyorsan túlmelegszenek a gumik. Emellett a hűvös időjárási körülmények és az az első szektor újraaszfaltozása sem segítette elő az izgalmakat, az abroncsok a vártnál is kevésbé koptak, ami egyszerű egy kiállásos stratégiát eredményezett. 

Mindezek tükrében a Red Bullt két autóval támadó McLaren leginkább a bokszkiállások időzítésével, s az első etap hosszával játszhatott volna annak érdekében, hogy megálljt parancsoljon Verstappennek, ám ehelyett a biztonságra ment, miután a hátrébb álló Oscar Piastrit kihívta kerékcserére, Lando Norris a következőben a hollanddal együtt állt ki, amivel elvette minden esélyét arra, hogy taktikailag győzze le a „vörös bikákat". A wokingiak emellett azt sem használták ki, hogy ausztrál versenyzőjük gyorsabbnak tűnt a második etap során, Piastri rádión is jelezte, hogy jobb tempóra lenne képes, mint a csapattársa, ám a címvédő istálló nem alkalmazott helycserét. 

Bár a McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella a leintés után védelmébe vette a taktikájukat, többek mellett a Red Bull-tanácsadó, Helmut Marko is kritizálta az óvatoskodásukat. „A stratégiájuk az ő dolguk – jelentette ki a De Telegraafnak adott nyilatkozatában. – Úgy tűnt, Oscar gyorsabb. Hogy megelőzhette volna Maxot? Az ezen a pályán már egy másik kérdés. Talán ez a McLaren-féle papaya-szabályok egy újabb verziója..."

Nem fogadtam Max sikerére, túlságosan is féltem. Max 53 körön keresztül autózott a határon, 53 időmérős kört futott, méghozzá egyetlen hiba nélkül. Hihetetlen! – illette dicsérettel a versenyzőjét, majd elismerte, még mindig vannak hiányosságai a kocsinak, miközben csak akkor győzhetik le a McLarent, ha egységben marad a csapat. – Remek előrelépéseket tettünk a beállítások terén, rengeteget változtattunk. De tovább kell harcolnunk, és együtt kell dolgoznunk, hiszen csak így van esélyünk a McLaren ellen. Ha nem tudunk nyerni, maximalizálnunk kell a lehetőségeinket, ezt kell tennünk egész évben."

Verstappen az idei első sikerével egyetlen pontra közelítette meg a vb-éllovas Norrist, és már most elkezdte a pszichológiai hadviselést. A négyszeres bajnok kijelentette, a McLarenben ülve sokkal könnyebb dolga lenne, és nem látták volna, ha azt az autót vezeti... Az első három helyezettet mindössze két másodperc választotta el egymástól a leintésnél vasárnap. 

39. JAPÁN NAGYDÍJ
ÁPRILIS 4., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:28.549
2. szabadedzés1. Piastri 1:28.114
ÁPRILIS 5., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Norris 1:27.965
Időmérő1. Verstappen 1:26.983
ÁPRILIS 6., VASÁRNAP
A verseny1. Verstappen, 2. Norris, 3. Piastri
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Bahreini Nagydíj, Szahíráprilis 13., 17.00
Szaúdi Nagydíj, Dzsiddaáprilis 20., 19.00
Miami Nagydíj, Miamimájus 4., 22.00

 

 

Legfrissebb hírek

A McLaren különleges fényezéssel készül a Brit Nagydíjra – képek

F1
11 órája

A sokkoló évkezdet után a Hungaroringen érne el áttörést az Aston Martin

F1
12 órája

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
14 órája

Tanácstalanság a Ferrarinál – teljesen eltűnt a tempó a spielbergi versenyen

F1
2026.06.29. 13:35

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
2026.06.28. 18:49

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
2026.06.28. 16:30

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10
Ezek is érdekelhetik