„Ez elég extrém” – Verstappen furcsának találta Piastri büntetését

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.07.07. 13:08
null
Verstappen szenvedett a Red Bull-lal a vasárnapi versenyen (Fotó: AFP)
A Formula–1-es Red Bull holland versenyzője, Max Verstappen végigszenvedte a Brit Nagydíj versenyét a szombati időmérőn még őt segítő szárnyválasztás miatt. A címvédő szerint esélye sem volt jobb eredményt elérni, miközben megosztotta, furcsának tartja, hogy Oscar Piastri az első, aki büntetést kapott a biztonsági autó mögötti vezetéséért, hiszen már több hasonló incidenst élt át.

Noha Max Verstappen merész, kis leszorítóerős szárnyválasztása pole pozíciót jelentett a szombati időmérőn Silverstone-ban, a vasárnapi versenyen uralkodó, folyamatosan változó körülmények egyáltalán nem játszottak a kezére. A négyszeres bajnok már a nyolcadik körben elvesztette a vezetést Oscar Piastrival szemben, szemlátomást küszködött az autóval a vizes pályán, majd az egyik biztonsági autós szakasz utáni újraindításnál majdnem el is dobta a Red Bullt a hirtelen fékező vb-éllovas mögött. 

A holland ezt követően a tizedik helyről volt kénytelen visszakapaszkodni, és noha eléggé megszenvedett a pozíciószerzéssel, a végén, a felszáradó pályán valamivel jobb tempót mutatott, és végül ötödikként szelte át a célvonalat, miközben a McLaren újabb kettős sikert ünnepelhetett. Verstappen lemaradása így még tovább nőtt, és a szezon felénél már 69 ponttal marad el az egyéni vb-összetett továbbra is vezető Piastritól. 

„Nem volt könnyű. A tempónk egyszerűen nem volt jó már a rajttól kezdődően. Valamikor alulkormányzott, valamikor túlkormányzott volt az autó, és nagyon erősen kellett fognom a kormányt, máskülönben többször is rosszul alakulhatott volna – szemléltette, majd arra a kérdésre is választ adott, hogy a megforgásában szerepet játszott-e a Piastrival történt incidens. – Nem hiszem. Csak ráléptem a gázra, de a kocsit már előtte is elég nehéz volt vezetni. Megpróbáltam elkapni a ritmust, és egyszerűen megcsúsztam a hideg gumikon.”

„A rontásom kissé megnehezített mindent, de amikor hátul voltam, akkor sem volt meg igazán a tempóm ahhoz, hogy előrébb kapaszkodjak, ami kicsit aggasztó volt. De higgadtak maradtunk, és a lehető legtovább elnyújtottuk az etapomat a köztes esőgumin, ami jó döntésnek bizonyult, és végül ötödik lettem. Visszatekintve, ez volt a lehető legjobb, amit elérhettünk azután, hogy mi minden történt a versenyen.”

Az időjárás-előrejelzések alapján eleinte úgy tűnt, hogy teljesen másfajta vasárnap vár a mezőnyre. „Az éjszaka folyamán sokat változott az előrejelzés. Egészen szombatig úgy tűnt, hogy jobb lesz az idő. Azt jósolták, hogy reggel esni fog, aztán rendben lesz. Viszont az éjjel ez megváltozott, és jóval hevesebb esőzéseket mutatott. Az ilyesmi megtörténhet.”

Verstappen már több fantasztikus versenyzést mutatott be esős körülmények között, ám erre most szerinte esélye sem volt. „Ezzel a szárnnyal nem. Sajnos ez így megy.”

A holland versenyző nem teljesen értett egyet Piastri büntetésével, furcsának találta, hogy hirtelen szabálytalannak minősítették vetélytársa megmozdulását, hiszen nem a mostani volt az első, amikor ilyen helyzetben találta magát. „Az a helyzet, hogy már nemegyszer előfordult velem ilyesmi. Az imént hallottam, hogy 10 másodperces időbüntetést kapott ezért. Ez elég extrém, de nem én hozom a szabályokat. Egyszerűen furcsának találom, hogy hirtelen… Oscar az első, aki 10 másodpercet kapott érte.”

 

76. BRIT NAGYDÍJ
JÚLIUS 4., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Hamilton 1:26.892
2. szabadedzés1. Norris 1:25.816
JÚLIUS 5., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Leclerc 1:25.498
Időmérő1. Verstappen 1:24.892
JÚLIUS 6., VASÁRNAP
Verseny1. Norris, 2. Piastri, 3. Hülkenberg
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Belga Nagydíj, Spa-Francorchampsjúlius 27., 15.00
MAGYAR NAGYDÍJ, MOGYORÓDaugusztus 3., 15.00
Holland Nagydíj, Zandvoortaugusztus 31., 15.00


 

Legfrissebb hírek

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
2025.09.11. 11:28

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
2025.09.10. 11:41

Verstappen visszatért a siker útjára – nemzetközi sajtóvisszhang az Olasz Nagydíj után

F1
2025.09.08. 10:28

A McLarennek nem volt a meg a tempója a szárnyaló Red Bull ellen Monzában

F1
2025.09.07. 17:13

Verstappen magabiztos győzelmet aratott az Olasz Nagydíjon

F1
2025.09.07. 16:25

„Soha ne mondd, hogy soha” – Leclerc még nem mondott le a győzelemről a Ferrari hazai pályáján

F1
2025.09.06. 18:40

Verstappené a pole pozíció a két McLaren előtt a monzai időmérőn

F1
2025.09.06. 15:32

Visszavonult az F1 nyolcszoros futamgyőztese, új szerepkörben folytatja

F1
2025.09.06. 13:43
Ezek is érdekelhetik