Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

H. L.H. L.
2025.08.02. 22:15
null
Alonso mindössze egy tizeddel maradt el a pole-t szerző Leclerc-től (Fotó: Dömötör Csaba)
A Formula–1-es Aston Martin spanyol versenyzője, Fernando Alonso az ötödik, míg csapattársa, Lance Stroll a hatodik helyről várhatja a Magyar Nagydíj vasárnapi versenyét. A kétszeres vb-első az időmérőt követően megosztotta, mi állt a silverstone-i alakulat remeklése mögött, és mit vár a hungaroringi vasárnaptól.

Az Aston Martin legutóbb az Emilia-romagnai időmérőn képviseltette magát mindkét autójával az utolsó szakaszban, miközben a múlt hétvégi Belga GP-n Fernando Alonso és Lance Stroll is kiesett már az első fázisban. Ehhez képest egy héttel később a spanyol, kanadai kettős az ötödik-hatodik helyet szerezte meg, aminek révén a harmadik rajtsorból vághat neki a 40. Magyar Nagydíj versenyének a Hungaroringen. 

Ami azonban még ennél is figyelemreméltóbb volt, az az, hogy a pénteki első szabadedzést hátprobléma miatt kihagyni kényszerülő kétszeres világbajnok mindössze egyetlen tizedmásodperccel maradt el a váratlanul pole pozíciót szerző Charles Leclerc-től.  „Őszintén szólva ez a pálya sajátosságai miatt volt. Nem hajtottunk végre lényegi változtatást az autón Spa-Francorchamps óta. Egyikünk sem kapott új elemeket erre a futamhétvégére. Ez kizárólag a nyomvonal, a pálya karakterisztikája, ami látszólag fekszik a kocsinknak. Jó lenne, ha megértenénk, miért működik ennyire jó tartományban a gép, mert ha sikerül megértenünk, akkor azt felhasználhatnánk a következő néhány nagydíjon is.” 

 

„Úgy gondolom, nehéz versenyünk lesz. Örülnék neki, ha sikerülne ugyanabban a pozícióban zárnunk, mint ahonnan rajtolunk, az ötödik és a hatodik hely nagyszerű lenne a pontok tekintetében a csapat számára még a nyári szünet előtt, és ezt is tűztük ki célul magunk elé. Ugyanakkor hátulról lesz fenyegetés, van mögöttünk néhány gyors autó. Max (Verstappen, 8. rajthely) és Lewis (Hamilton, 12. rajthely) is mögülünk indul, szóval nem lesz könnyű” – mondta a pályafutása első sikerét annak idején Mogyoródon elkönyvelő Alonso, aki azt is megosztotta, hogy a bevetett fejlesztések azt hozták, amit vártak tőlük, s ezt rendkívül lelkesítőnek találja. 

„Talán ez az első alkalom, hogy megfelelően használjuk az első szárnyunkat, megadja az extra tapadást a kanyarokban, és a Hungaroringen ez nyilvánvalóan sokat számít. Emellett igyekszünk megérteni a gyárban rendelkezésünkre álló eszközöket is, így a szélcsatornát, a CFD-t, és az összes újonnan csatlakozott szakembert is. Először az imolai csomag, aztán Silverstone-ban a padlólemez, és az első szárny is, mindhárom fejlesztés pontosan azt hozta, amit vártunk tőle, ami nagyon biztató a jövőre nézve.”

MAGYAR NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE

1.Charles LeclercmonacóiFerrari1:15.372
2.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:15.398
3.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:15.413
4.George RussellbritMercedes1:15.425
5.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:15.481
6.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:15.498
7.Gabriel BortoletobrazilSauber-Ferrari1:15.725
8.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda1:15.728
9.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Honda1:15.821
10.Isack HadjarfranciaRacing Bulls-Honda1:15.915
11.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari1:15.694
12.Lewis HamiltonbritFerrari1:15.702
13.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes1:15.781
14.Franco ColapintoargentinAlpine-Renault1:16.159
15.Andrea Kimi AntonelliolaszMercedes1:16.386
16.Cunoda JukijapánRed Bull-Honda1:15.899
17.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:15.966
18.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari1:16.023
19.Nico HülkenbergnémetSauber-Ferrari1:16.081
20.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:16.223

 

40. MAGYAR NAGYDÍJ
AUGUSZTUS 1., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:16.052
2. szabadedzés1. Norris 1:15.624
AUGUSZTUS 2., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Piastri 1:14.916
Időmérő1. Leclerc 1:15.372
AUGUSZTUS 3., VASÁRNAP
A verseny (70 kör, 306.63 km) rajtja15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Holland Nagydíj, Zandvoortaugusztus 31., 15.00
Olasz Nagydíj, Monzaszeptember 7., 15.00
Azeri Nagydíj, Bakiszeptember 21., 13.00

 

Legfrissebb hírek

Norris Colapinto eltiltását követeli: Vannak olyan versenyzők, akiknek nem kellene az F1-ben lenniük

F1
15 órája

A csapattársát és Norrist is kiütő Colapinto 5 helyes rajtbüntetést kapott a Bahreini Nagydíjra – hivatalos

F1
17 órája

Russellt magabiztossággal tölti el az azeri siker: Az a célom, hogy minden versenyt megnyerjek!

F1
17 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
20 órája

Sainz és Pérez is büntetést kapott – így változott az Azeri Nagydíj rajtsorrendje

F1
2026.09.25. 18:22

Antonelli bosszús a felesleges hiba miatt; Hadjar rendkívül magabiztosan tért vissza

F1
2026.09.25. 17:30

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
2026.09.25. 15:10

Verstappen vette át a vezetést Russell és Hamilton előtt az utolsó azeri edzésen

F1
2026.09.25. 11:35