Russell varázsolt a Mercedesszel, az övé a pole pozíció Szingapúrban!

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.10.04. 16:00
null
Russell az idei második rajtelsőségét szerezte (Fotó: AFP)
George Russell (Mercedes) szerezte meg a pole pozíciót a Formula–1-es Szingapúri Nagydíj időmérőjén. A második Max Verstappen (Red Bull) lett, majd Oscar Piastri (McLaren), Andrea Kimi Antonelli (Mercedes) és Lando Norris (McLaren) tette teljessé az első ötöst.

Hiába vette át a vezetést az időmérő előtt a remek formában versenyző Max Verstappen, hatalmas tűzijátékra lehetett számítani a villanyfénybe boruló Szingapúrban, hiszen az utolsó szabadedzésen kevesebb mint egy tizedmásodperc választotta el az elsőt az ötödiktől.

A vb-éllovas Oscar Piastri mindössze 17 ezreddel maradt el a hétvégére új első szárnyat kapó  címvédőtől, akit további 32 ezred hátránnyal követett a pénteken még autót törő George Russell, illetve további 4 századra az azonos időt jegyző Andrea Kimi Antonelli és Lando Norris, így érdekes volt látni, miként alakul közöttük a sorrend, illetve hogy valaki más képes lesz-e beleszólni a csatába.

A Williamsben és a Racing Bullsban is benne volt a meglepetés esélye, mint ahogyan a Ferrariban is, merthogy Lewis Hamilton már mutatott be „tökéletes” kört a Marina-öbölben, miközben Charles Leclerc is eléggé kedveli az utcai pályákat.

Az első szakaszban több meglepő név is feltűnt a lista élén, a versenyzők szinte végig a pályán köröztek, így folyamatosan javultak a köridők. Egy ponton Isack Hadjar, majd Andrea Kimi Antonelli vezetett, míg végül Hamilton jelentkezett be az első helyre a Ferrari volánja mögött.

A hétszeres világbajnok mögött az utolsó pillanatokban javító Russell, Norris, Verstappen, valamint Antonelli alkotta az első ötöst, majd Hadjar, Piastri, Leclerc, Oliver Bearman és a sokáig kieső helyen álló Cunoda Juki tette teljessé a top 10-et. Továbbjutott még Carlos Sainz Jr., a pénteken és szombaton is autót törő Liam Lawson, Nico Hülkenberg, Fernando Alonso, továbbá Alexander Albon.

Kiesett: Gabriel Bortoleto, Lance Stroll, Franco Colapinto, Esteban Ocon, valamint Pierre Gasly, aki alatt a végén adta meg magát az Alpine, amivel sárga zászlós időszakot is előidézett, mialatt többen is mért körön voltak még. Ez okozott is némi fennakadást, hiszen amellett, hogy el kellett távolítani a bukótérből Gasly autóját, több pilóta gyors körét is ellenőrizni kellett, ám a versenyirányítás a kvalifikáció utánra tolta át a vizsgálódást.

A gyanú árnyékába Bortoleto, Hülkenberg, Cunoda, Russell és Stroll került, közülük utóbbi kettőt  már a kvalifikáció során felmentették.

A csúszással induló második szakaszban két meglepő név is a kiesők között szerepelt az utolsó gyors körök előtt: a gyors körén a falat is eltaláló Leclerc a 13. helyen állt, míg a körét pályaszélesítés miatt elvesztő Antonellinek még mért köre sem volt. Aztán előbbi a hatodik, utóbbi a harmadik helyen zárt.

A leggyorsabbnak Russell bizonyult, aki csupán egy századdal előzte meg Verstappent, míg a másik Mercedes hátránya 87 ezred volt. A negyedik-ötödik helyet Norris, Piastri sorrendben a McLaren kettőse, majd a Ferrari párosa, aztán Hadjar, Alonso és Bearman tette teljessé a továbbjutók sorát.

Kiesett: Hülkenberg, Albon, Sainz, Lawson és Cunoda.

A harmadik szakaszban Russell azonnal bejelentkezett a pole pozícióra, méghozzá egy meglepően erős körrel. Ráadásul úgy előzte meg 175 ezreddel Verstappent, hogy eltalálta a falat a gyors körén. Harmadikként Piastri érkezett, majd Antonelli és Norris tette teljessé az első ötöst, míg a Ferrari kettőse a hatodik-hetedik helyről várta a folytatást.

A végjáték már nem hozott nagy kavarodást: Russell a pilótatársak többségével ellentétben még tovább tudott faragni az idején, és 1:29.158-as körrel szerezte meg az idei második pole pozícióját. A mercedeses mögött Verstappen érkezett 182 ezred lemaradással, majd Piastri, Antonelli és Norris zárta az első ötöst.

A Scuderia maradt a hatodik-hetedik pozícióban, majd Hadjar, Bearman, Alonso, valamint Hülkenberg egészítette ki a top 10-et.

Folytatás vasárnap 14 órakor a versennyel.

FRISSÍTÉS: a Williams autóit utólag kizárták az időmérőről, miután a hátsó szárnyak nem teljesen feleltek meg az előírásoknak. Sainz és Albon a 19-20. helyről lesz kénytelen rajtolni a futamon. 

SZINGAPÚRI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE

1.George RussellbritMercedes1:29.158átlag: 198.941 km/ó
2.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda1:29.3400.182
3.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes1:29.5240.366
4.Andrea Kimi AntonelliolaszMercedes1:29.5370.379
5.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes1:29.5860.428
6.Lewis HamiltonbritFerrari1:29.6880.53
7.Charles LeclercmonacóiFerrari1:29.7840.626
8.Isack HadjarfranciaRacing Bulls-Honda1:29.8460.688
9.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari1:29.8680.71
10.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes1:29.9550.797
11.Nico HülkenbergnémetSauber-Ferrari1:30.141 
12.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1:30.202 
13.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes1:30.235 
14.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Honda1:30.320 
15.Cunoda JukijapánRed Bull-Honda1:30.353 
16.Gabriel BortoletobrazilSauber-Ferrari1:30.820 
17.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:30.949 
18.Franco ColapintoargentinAlpine-Renault1:30.982 
19.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari1:30.989 
20.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1:31.261 

 

AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE

1. SZAKASZ2. SZAKASZ
1.Hamilton1:29.7651.Russell1:29.562
2.Russell1:29.9282.Verstappen1:29.572
3.Norris1:29.9323.Antonelli1:29.649
4.Verstappen1:30.0284.Norris1:29.809
5.Antonelli1:30.0365.Piastri1:29.813
6.Hadjar1:30.2146.Leclerc1:29.914
7.Piastri1:30.3137.Hamilton1:29.936
8.Leclerc1:30.3708.Hadjar1:30.016
9.Bearman1:30.4209.Alonso1:30.054
10.Cunoda1:30.57410.Bearman1:30.076
11.Sainz1:30.64011.Hülkenberg1:30.141
12.Lawson1:30.68112.Albon1:30.202
13.Hülkenberg1:30.71513.Sainz1:30.235
14.Alonso1:30.74514.Lawson1:30.320
15.Albon1:30.77515.Cunoda1:30.353
16.Bortoleto1:30.820  
17.Stroll1:30.949  
18.Colapinto1:30.982  
19.Ocon1:30.989  
20.Gasly1:31.261  

 

16. SZINGAPÚRI NAGYDÍJ
OKTÓBER 3., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Alonso 1:31.116
2. szabadedzés1. Piastri 1:30.714
OKTÓBER 4., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Verstappen 1:30.148
Időmérő1. Russell 1:29.158
OKTÓBER 5., VASÁRNAP
A verseny (62 kör, 306.28 km) rajtja14.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Amerikai Nagydíj, Austinoktóber 19., 21.00
Mexikóvárosi Nagydíj, Mexikóvárosoktóber 26., 21.00
Sao Pauló-i Nagydíj, Sao Paulonovember 9., 18.00

 

 

Legfrissebb hírek

Norris nem szeretné a betegségére fogni a rossz szereplést; a Williamst kizárták a szingapúri időmérőről

F1
2 órája

Formula–1: Verstappen szerint nevetséges a hűtőmellény

F1
7 órája

Verstappen vette át a vezetést; egy tizeden belül az első ötös a szingapúri időmérő előtt

F1
10 órája

Norris egyelőre lépéshátrányban, Piastri és Verstappen magabiztos Szingapúrban

F1
Tegnap, 19:32

Piastri, Hadjar és Verstappen a top 3-ban, Russell és Lawson a falban zárta a villanyfényes edzést

F1
Tegnap, 14:45

Alonso a leggyorsabb a szingapúri nyitányon

F1
Tegnap, 11:12

Verstappen először nyer Szingapúrban? Piastri visszavág?

F1
2025.10.02. 15:50

F1: hőségriadót rendeltek el a Szingapúri Nagydíjra

F1
2025.10.02. 14:53
Ezek is érdekelhetik