F1 2025: „Szeszélyes évszakok” – egy hihetetlen bajnoki harc

TÉL

A szokásos, álmos évkezdet után január végén alaposan felkavarta az állóvizet, hogy Lewis Hamilton végre munkába állt a Ferrarinál. Első maranellói fotója minden idők legnézettebb és legkedveltebb F1-es témájú bejegyzése lett a közösségi médiában, az őrület pedig a következő hetekben is folytatódott a korábbi autókkal folytatott privát tesztek során. Februárban aztán a többi csapat is ébredezni kezdett, érkeztek a felvételek az új konstrukciókról, sőt akadtak istállók, amelyek klasszikus bemutatót is tartottak, az igazi nagy durranás viszont a közös évadnyitó ceremónia volt Londonban.

Az esemény összességében pozitív visszhangot kapott, a rajongókat viszont sokkal inkább a hónap végi teszt izgatta, amely többé-kevésbé már előrevetítette a McLaren kezdeti erőfölényét. Bár a sok-sok változó és külső faktor miatt ilyenkor mindig nehéz eligazodni az időeredmények rengetegében, a bahreini gyakorlás után a közvetlen ellenfelek attól tartottak, a wokingiak az idény elején körönként egy másodperccel is gyorsabbak lehetnek náluk.

Ez is télen történt: A csapatok elkezdhették a munkát a 2026-os autón; Pat Symonds munkába állt a Cadillacnél; Spa rotációs rendszerben hosszabbított 2031-ig; Derek Chang lett a Liberty Media vezérigazgatója; Az Alpine leigazolta Franco Colapintót tartalék pilótának; Az FIA menesztette Johnny Herbertet a sportfelügyelői posztról; Andy Cowell, az Aston Martin vezérigazgatója magához vette a csapatfőnöki pozíciót is; Laura Müller személyében a Haas kinevezte az F1 első női versenymérnökét; Sainzot GPDA-igazgatóvá választották; Két kötelező kerékcserét írtak elő a Monacói Nagydíjra

TAVASZ

A melbourne-i évadnyitó beigazolta a várakozásokat, a McLaren simán kisajátította az első rajtsort, és Lando Norris meg is nyerte az esős futamot – ekkor George Russell azt nyilatkozta, hogy a wokingiak az összes nagydíjat megnyerhetik az évben, így máris 2026-ra koncentrálhatnak. Egy héttel később Sanghajban Oscar Piastri vezérletével szerzett kettős győzelmet a csapat, és bár Szuzukában Max Verstappen káprázatos időmérős köre után meg tudta tartani az első helyet a futamon, az erősorrend ezután sem rendeződött át.

A meglepetést sokkal inkább az jelentette, hogy a korábbi évek trendjét megfordítva a McLarenen belül Piastri ragadta magához a vezérszerepet, miközben Norris hibát hibára halmozott. Bahreinben elrontotta az időmérőt, aztán rosszul pozicionálta autóját a rajtkockájában, Szaúd-Arábiában a kvalifikáción falhoz csapta az autót, Miamiban pedig reménytelen harcba bonyolódott Verstappennel, így több pozíciót vesztett. Tovább rontott a helyzetén önkritikus nyilatkozataival, és a győzelmeket halmozó Piastri mellett teljesen elveszettnek tűnt. A brit pilóta a tavaszi küszködést egy váratlanul hibátlan és magabiztos monacói győzelem enyhítette, de még ekkor sem látszott az általános áttörés.

Ebben az időszakban Verstappen is nyert még egy futamot Imolában, de a Red Bull a hétvégék többségén alárendelt szerepet játszott a McLarenhez képest. Hát még a Ferrari! Egy kínai sprintfutamos fellángoláson kívül a maranellóiak csak szenvedtek, főleg Hamilton, akinek a teljesítménye az óriási idény eleji felhajtás után messze elmaradt a várakozástól – és Charles Leclerc-étől (aki legalább két dobogós helyezést szerzett tavasszal). Május végén Piastri vezette a bajnokságot 161 ponttal, megelőzve Norrist (158), Verstappent (136), Russellt (99) és Leclerc-t (79).

Ez is tavasszal történt: Elfogadták a Cadillac nevezését 2026-ra; Piastri szerződést hosszabbított a McLarennel; Stefano Domenciali 2029-ig hosszabbított az F1 vezérigazgatójaként; Mind a 11 csapat aláírta az új Concorde-egyezményt; Eddie Jordan 76 éves korában elhunyt; A Red Bull két futam után lecserélte Liam Lawsont Cunoda Jukira; Munkába állt Adrian Newey az Aston Martin technikai fővezéreként; Munkába állt Jonathan Wheatley a Sauber csapatfőnökeként; Mexikóváros szerződését 2028-ig meghosszabbították; Oliver Oakes lemondott az Alpine csapatfőnöki posztjáról; Az Alpine hat nagydíj után lecserélte Jack Doohant Franco Colapintóra.

NYÁR

A június eleji Spanyol Nagydíjat felfokozott várakozás előzte meg, ekkor mutatkoztak be ugyanis a kevésbé hajlékony első szárnyak, melyeknek a korábbinál szigorúbb ellenőrzéseken kellett megfelelni. Sokan abban bíztak, hogy ez csökkentheti a McLaren előnyét, ám az ellenfelek lelkesedését a wokingiak újabb sima kettős győzelemmel lohasztották le – méghozzá Piastri vezérletével. Úgy tűnt tehát, hogy a forró hónapokra fordulva is megmarad az ausztrál fölénye házon belül, ráadásul Norris tovább rontotta saját helyzetét, amikor két héttel később Kanadában a második helyért harcolva nekiütközött csapattársának, és nullázott (meglepetésre Russell simán győzött a Mercedesszel).

Ez volt az év egyik mélypontja a későbbi világbajnoknak, aki ekkor legfeljebb abból meríthetett erőt a folytatásra, hogy a kedvéért kifejlesztett új felfüggesztéssel már kicsit jobban érezte az első tengelyt, és az időközben felfogadott sportpszichológusok is egyre jobb tanácsokkal látták el. A következő periódusban szorosabbá is tudta tenni a házon belüli versengést, így a következő négy futamból hármat megnyert – igaz, ehhez némi szerencsére is szüksége volt, mert Silverstone-ban Piastri büntetést kapott, a Hungaroringen pedig a peches rajt után Norris tulajdonképpen belekényszerült az egykiállásos stratégiába, amelyről csak a futam végén derült ki, hogy győzelmet ért. A brit hátránya így mindössze kilenc pont volt a nyári szünetben, de azért nyugtalaníthatta, hogy a sima, átlagos, szerencsefaktor nélküli hétvégéken rendre csapattársának jött ki jobban a lépés – az augusztus 31-i Holland Nagydíjon is.

Piastri sima győzelmet aratott Zandvoortban, ráadásul Norris technikai hiba miatt még a második helyet is elbukta, így kilenc nagydíjjal a vége előtt 34 pontra duzzadt a különbség kettejük között. Mivel a nyári hónapokban egy kivételével minden futamot a McLaren nyert meg, mindenki arra számított, hogy legjobb esetben is csupán belső párharcot láthatunk a folytatásban a vb-címért – de a legvalószínűbb forgatókönyvnek az tűnt, hogy tetemes előnyét a magabiztosságtól duzzadó Piastri szép nyugodtan beosztja a végéig. Ehhez képest…

Ez is nyáron történt: Nyilvánosságra hozták a 2026-os versenynaptárt Imola helyett Madriddal; Las Vegas szerződését meghosszabbították 2032-ig; Montreal szerződését meghosszabbították 2035-ig; James Vowles csapatfőnöki megbízatását meghosszabbították a Williamsnél; Kimi Antonelli megszerezte első dobogóját Montrealban; A Sauber új technológiai központot nyitott Angliában; A Red Bull menesztette Christian Hornert és Laurent Mekiest nevezte ki csapatfőnöknek; Nico Hülkenberg megszerezte első dobogóját Silverstone-ban; A Ferrari meghosszabbította Fred Vasseur csapatfőnöki szerződését; Munkába állt Enrico Cardile az Aston Martin technikai igazgatójaként; A Cadillac bejelentette, hogy Sergio Pérez és Valtteri Bottas lesz két versenyzője 2026-ban.

ŐSZ

Egy-két kósza futamgyőzelmet leszámítva a Red Bull és a Mercedes tulajdonképpen végigküszködte az idény első kétharmadát, a hasmagassággal szenvedő Ferrarinak pedig még ennyi sem jutott, vagyis a trónkövetelők reálisan nézve aligha reménykedhettek jelentős fordulatban. Verstappen 104, Russell 125, Leclerc pedig 158 pontos hátrányból vágott neki a szeptembernek, miközben már azt hittük, az egyértelmű vb-állás miatt minden csapat száz százalékban a 2026-os autóra fordítja erőforrásait, ami befagyasztja az erősorrendet. Ezért is volt meghökkentő, hogy a Red Bull vadonatúj fejlesztésekkel, köztük egy padlólemezzel érkezett meg Monzába, de ami ennél is sokkolóbban ért mindenkit, hogy a módosítások jelentős teljesítménynövekedéssel jártak együtt.

Verstappen váratlan győzelme után még azt gondolhattuk, ez csupán pályaspecifikus fellángolás volt, ám a címvédő a folytatásban is szárnyalt: Azerbajdzsánban nyert, Szingapúrban éppen csak kikapott a meglepetésgyőztes Russelltől, aztán az austini sprinthétvégén a maximális 33 ponttal zárt. Az év nagy részében domináló McLaren hirtelen alárendelt szerepbe kényszerült a Red Bullhoz képest, a wokingiak helyzetét ráadásul bonyolította, hogy Piastri egyik pillanatról a másikra teljesen elvesztette a fonalat. A csapatutasításos mizéria Monzában megzavarhatta, ám ez sem indokolja azt a szétcsúszást, amit ezután láttunk tőle, hiszen nemcsak rá korábban nem jellemző hibákkal dobálta el magától a pontokat, hanem az esetek többségében tempó terén is elmaradt Norristól.

A brit pilóta így csak lopta és lopta a távolságot, mígnem mexikói győzelmével hihetetlen módon a tabella élére ugrott, tökéletes Sao Pauló-i sprinthétvégéjével pedig már 24 pontos előnnyel várta az utolsó három nagydíjat. Mivel ez a két nagydíj megmutatta, hogy a McLaren még mindig meg tud villanni, ha kell, a brit pilóta favoritként várta az idényhajrát, de ekkor mintha Wokingban mindenki Verstappen címvédéséért kezdett volna el dolgozni… Las Vegasban a kopódeszka elvékonyodása miatt zárták ki a mclareneseket, Katarban pedig a stratégiát baltázta el a csapat, és mivel a holland klasszis mindkét helyszínen győzelemmel büntetett, általános megdöbbenésre három esélyes utazhatott a vb-fináléra, Abu-Dzabiba.

Norris 12 ponntal vezetett Verstappen és 16-tal Piastri előtt, de tudta, kényelmesnek tűnő helyzetben is sokszor buktak már. A címvédő végül sima győzelmet aratott az ausztrál és a brit előtt, vagyis Norris mindössze két pontot őrzött meg előnyéből, így szűken ugyan, de megnyerte a világbajnokságot. Látszik tehát, hogy hihetetlen hullámvasút volt ez az évad mindhárom esélyesnek – főleg az ősz, amely kis híján mindent a feje tetejére állított.

Ez is ősszel történt: Monaco szerződését 2035-ig meghosszabbították; Isack Hadjar megszerezte első dobogóját Zandvoortban; Azerbajdzsán szerződését 2030-ig meghosszabbították; Verstappen GT3-as versenyt nyert a Nürburgringen; Steve Nielsen munkába állt az Alpine ügyvezető igazgatójaként; A Mercedes bejelentette, hogy 2026-ban is a Russell, Antonelli párossal folytatja; Az Alpine bejelentette, hogy hosszabbít Colapintóval 2026-ra; Az Aston Martin bejelentette, hogy 2026-tól Adrian Newey lesz a csapatfőnöke, Andy Cowellt pedig más pozícióba helyezik át; A Red Bull bejelentette, hogy 2026-tól Isack Hadjar lesz Verstappen csapattársa, a Racing Bulls pedig Arvid Lindbladet igazolja le Liam Lawson mellé; Helmut Marko több, mint húsz év után távozott a Red Bulltól