Antonelli és a Mercedes mindenki előtt; Albon mormotával ütközött a meghosszabbított montreali edzésen

A vontatott szezonkezdet után igazán hektikus időszakába fordulunk a bajnoskágban, mivel a nyári szünetig hátralévő tíz hétvége során összesen hét nagydíjat rendezik meg. Az első állomás Montreal, ahol először bonyolítanak le sprinthétvégét, így mindössze egy edzés állt a mezőny rendelkezésére az esti sprintidőmérő előtt.
Nagy várakozás előzte meg a Grand Prix-t, hiszen amellett, hogy a Mercedes az első átfogó fejlesztési csomagját hozta el, s frissítésekkel készült a címvédő McLaren is, most zárul az ADUO-rendszer első értékelési szakasza, ráadásul utoljára versenyez a mezőny a június 1-i szigorítások előtt.
A gyakorlás elején a Red Bull diktálta a tempót: Max Verstappen már az első pillanatban az élre állt, majd később csapattársa, Isack Hadjar is felzárkózott mögé. Jól kezdett a „vörös bikák” testvércsapata is, Liam Lawson is remek kört rakott össze, és ott volt a top 5-ben. Az új-zélandi lendülete ugyanakkor hamar elfogyott: a Racing Bulls megadta magát alatta, aminek következtében a piros zászló is előkerült.
A faenzai csapat mellett nem alakult zökkenőmentesen az Alpine számára sem a kezdés: Franco Colapinto az installációs köre végén a bokszutcába kényszerült, úgy tűnt, a gázpedállal adódott problémája. Később azonban kiderült, ennél nagyobb a gond az enstone-iaknál: az argentin motorgond miatt vesztegelt végig a garázsba, és mért körig sem jutott.
Noha A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) gyorsan reagált a fennakadásra, és jelezte, kompenzálásképp négy perccel megtoldja az egyetlen edzést, nem kellett sokat várni az újabb kényszerszünetre. Az akkor kilencedikként álló Alexander Albon elé mormota szaladt be a pályára, és megrongálta a Williams első szárnyát, a pilóta meg falba szállt a 6-os kanyarnál.
Az eset után hosszabb leállás következett, a szövetség további 15 percet adott hozzá az edzéshez, hogy a csapatoknak lehetősége nyíljon a további adatgyűjtésre a sprintidőmérő előtt. A gyakorlás Piastri vezetésével indult újra, mögötte Hamilton, Russell, Antonelli, illetve Verstappen alkotta az első ötöst. Valamennyien a kemény gumin érték el az idejüket, és ezen a keveréken is folytatták a körözést.
A folytatásban a Mercedes vette át az irányítást: Antonelli és Russell folyamatosan előzte egymást az időlista élén, de a lágy gumis próbálkozásokat az olasz várhatta az első helyről. Az olasz már nem engedte ki a kezéből az első helyet, s tette mindezt úgy, hogy Russell kétszer is nekifutott. A brit először közel fél másodperccel maradt el a márkatárstól, majd 142 ezredre közelítette meg őt, ráadásul túl is erőltette, ugyanis érintőre vette a fallal a 2-es kanyarnál, de szerencséjére nem sérült a Mercedes.
Nem úgy, mint Esteban Ocon autója, a francia pilóta összetörte a Haas elejét a 4-es kanyar kijáratánál. Az eset miatt harmadszor lendült a piros zászló, amely egyúttal a zaklatott edzés végét jelentette, mivel nem maradt idő arra, hogy a mezőny felérjen egy újabb gyors körre.
Az élen záró Mercedes párosát Hamilton követte, a brit lemaradása már tetemes volt: közel nyolc tizedet kapott. Mögötte a csapattárs, Leclerc zárt a másik Ferrarival, majd Verstappen tette teljessé az első ötöst. A hatodik-hetedik helyen Lando Norris, Piastri sorrendben a McLaren párosa, utána Arvid Lindblad, Nico Hülkenberg, valamint meglepetésre Fernando Alonso sorakozott a top 10-ben.
Folytatás 22 óra 30 perckor a sprintidőmérővel.
KANADAI NAGYDÍJ, A SZABADEDZÉS VÉGEREMDÉNYE | ||||||
|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kimi Antonelli | olasz | Mercedes | 1:13.402 | átlag: 213.885 km/ó | 33 kör |
| 2. | George Russell | brit | Mercedes | 1:13.544 | 0.142 mp h. | 35 |
| 3. | Lewis Hamilton | brit | Ferrari | 1:14.176 | 0.774 | 36 |
| 4. | Charles Leclerc | monacói | Ferrari | 1:14.355 | 0.953 | 36 |
| 5. | Max Verstappen | holland | Red Bull-Ford | 1:14.366 | 0.964 | 31 |
| 6. | Lando Norris | brit | McLaren-Mercedes | 1:14.799 | 1.397 | 32 |
| 7. | Oscar Piastri | ausztrál | McLaren-Mercedes | 1:14.963 | 1.561 | 32 |
| 8. | Arvid Lindblad | brit | Racing Bulls-Ford | 1:15.452 | 2.050 | 33 |
| 9. | Nico Hülkenberg | német | Audi | 1:15.698 | 2.296 | 27 |
| 10. | Fernando Alonso | spanyol | Aston Martin-Honda | 1:15.863 | 2.461 | 31 |
| 11. | Gabriel Bortoleto | brazil | Audi | 1:16.214 | 2.812 | 32 |
| 12. | Isack Hadjar | francia | Red Bull-Ford | 1:16.253 | 2.851 | 29 |
| 13. | Esteban Ocon | francia | Haas-Ferrari | 1:16.497 | 3.095 | 31 |
| 14. | Alexander Albon | thaiföldi | Williams-Mercedes | 1:16.642 | 3.240 | 15 |
| 15. | Carlos Sainz | spanyol | Williams-Mercedes | 1:16.660 | 3.258 | 36 |
| 16. | Pierre Gasly | francia | Alpine-Mercedes | 1:16.809 | 3.407 | 29 |
| 17. | Lance Stroll | kanadai | Aston Martin-Honda | 1:16.978 | 3.576 | 29 |
| 18. | Liam Lawson | új-zélandi | Racing Bulls-Ford | 1:17.431 | 4.029 | 5 |
| 19. | Oliver Bearman | brit | Haas-Ferrari | 1:17.770 | 4.368 | 26 |
| 20. | Valtteri Bottas | finn | Cadillac-Ferrari | 1:17.868 | 4.466 | 28 |
| 21. | Sergio Pérez | mexikói | Cadillac-Ferrari | 1:17.926 | 4.524 | 28 |
| 22. | Franco Colapinto | argentin | Alpine-Mercedes | - | 1 | |
| 55. KANADAI NAGYDÍJ | |
| MÁJUS 22., PÉNTEK | |
| Szabadedzés | 1. Antonelli 1:13.402 |
| Sprintidőmérő | 22.30–23.14 |
| MÁJUS 23., SZOMBAT | |
| Sprintverseny | 18.00–19.00 |
| Időmérő | 22.00–23.00 |
| MÁJUS 24., VASÁRNAP | |
| A verseny (70 kör, 305.27 km) rajtja | 22.00 |
| KÖVETKEZŐ VERSENYEK | |
| Monacói Nagydíj, Monte-Carlo | június 7., 15.00 |
| Katalán Nagydíj, Barcelona | június 14., 15.00 |
| Osztrák Nagydíj, Spielberg | június 28., 15.00 |

Fogyatkozó előny – a Mercedes „visszavágna” Kanadában







