„Harcosok vagyunk” – a Mercedes-pilóták tisztázták a konfliktust, de jön az esős visszavágó

Bár a pénteki sprintidőmérőn és a szombati kvalifikáción ugyanabban a sorrendben végzett az első három helyezett – George Russell és Andrea Kimi Antonelli kibérelte az első sort, miközben ezúttal is Lando Norris volt a legközelebbi üldöző –, ráadásul a Mercedes két pilótáját ismét 68 ezred választotta el egymástól, a felek teljesen eltérő hangulatban várják a folytatást.
Russell a sprintgyőzelme és a csapattársa elleni kemény küzdelem után szinte a semmiből szerezte meg az újabb rajtelsőséget, és minden esély adott ahhoz, hogy még tovább faragja a lemaradását az egyéni összetettben vasárnap. „Mindig kihívás jelent visszatérni a sprintfutam után, mert az autó teljesen másnak érződik, és vissza kell állnod az időmérős formátumra. Csapatszinten végrehajtottunk néhány változtatást, és utólag majd át kell néznünk, hogy ez volt-e a megfelelő irány.”
„Az utolsó köröm szinte a semmiből jött, és nagyszerű érzés volt egy ilyen nehéz időmérő végén. Az, hogy az utolsó körben állt össze minden, és az időlista élére repítettem magam, epikus – jelentette ki mosollyal az arcán, majd arra is felelt, pontosan milyen módosításokat eszközöltek. – A vasárnapi időjárás-előrejelzések alapján hajtottunk végre változtatásokat, és lehet, hogy ez most kissé a teljesítmény rovására ment. Az autó nem volt annyira egyensúlyban.”
„Kimi határozottan versenyképesebb volt nálam, ráadásul már nem volt akkor előnyünk a többiekkel szemben, mint pénteken, szóval kétségtelenül nehéz időmérő volt. De ahogy mondtam: az utolsó körben sikerült újra összhangba kerülnöm a kocsival, és összeraktam a kört.”
Ahogyan azt Russell is elismerte, a szombati kvalifikáción sokáig Antonelli tűnt gyorsabbnak a két Mercedes-pilóta közül, végül azonban ismét alulmaradt a csapattársával szemben. Az olasz ráadásul a sprintverseny eseményi után sem volt maradéktalanul elégedett, így a pole pozíció megszerzése tökéletes revansot jelentett volna számára, ám mivel ez elmaradt, megint ő került nehezebb helyzetbe.
„Pontosan ugyanakkora a különbség, mint pénteken volt, szóval kár érte, de összességében így is egészen jó időmérőnk volt. Rendkívül nehéz volt a megfelelő működési tartományba hozni a gumikat, de mindent beleadtunk. Az utolsó köröm után kissé bizonytalan voltam, az az érzés fogott el, hogy bárcsak lenne még egy próbálkozásom. De ez van. Így is egészen elégedett vagyok. Hagytam benne némi időt, George azonban nagyszerű kört rakott össze, megpróbálok visszavágni vasárnap. Meglátjuk, mit tartogat az időjárás, igyekszem mindenre felkészülni”
Az időmérőt követően természetesen még a sprintidőmérőn történtek jelentették az egyik fő témát, hiszen az idényben először csapott össze igazán a két Mercedes-pilóta, és majdnem ütközés lett a vége. Russell már a minifutamot követően jelezte, hogy felesleges túlreagálni a történteket, míg Antonelli köntörfalazás nélkül kijelentette, hogy csapattársa leszorította őt, és kissé sportszerűtlennek találta a megmozdulását.
A felek ugyanakkor abban egyetértettek, hogy csapatszinten érdemes leülni, és a csapatot irányító Toto Wolff is jelezte, hogy kénytelenek lesznek egyfajta keretrendszer kialakítani, hogy a jövőben egységesen tudják kezelni a sprintversenyen történteket, és a versenyzők tudják, meddig mehetnek el. A megbeszélésre már a kvalifikáció előtt sor került. „Igen, természetesen beszéltünk George-dzsal és Totóval, és most már minden tiszta. Átnéztük a történteket, és most már minden rendben” – felelte Antonelli.
„Igen, ahogyan Kimi is mondta, most már minden oké. Átbeszéltük a történteket, és most már tudjuk, mit kell tennünk, illetve hogyan fogunk versenyezni egymás ellen. Semmi sem fog változni, mert mindig megvolt közöttünk az egymás iránti tisztelet. Nem fogunk csak úgy félreállni senki elől, teljesen mindegy, hogy riválisról vagy csapattársról van szó. Nyilván tisztában vagyunk vele, hogy az első számú szabály az, hogy soha nem ütközhetünk össze a csapattársunkkal. Ez nem történt meg a sprintfutamon sem, és végül első és a harmadik helyen zártunk. A jövőben is erre fogunk törekedni” – tette hozzá Russell, aki még tovább faragná a 18 pontos hátrányát.
„Ha fordított lett volna a felállás, akkor valószínűleg ugyanúgy reagáltam volna, mint ő, mert amikor egy helyzet nem az elképzeléseid szerint alakul, és úgy érzed, igazságtalanság ért, akkor azt gondolod, hogy a másik hibázott. Ez teljesen természetes. Versenyzők vagyunk, harcosok, és nem rejtegetjük az érzelmeinket.”
„Nehéz helyzetben vagyunk, mert minden gondolatunk és érzésünk a világ tudomására jut. Nem bántunk meg semmit, amit mondtunk. Persze lehet, hogy utólag az ember néha azt kívánja, bárcsak másképp fogalmazott volna, de mi azért vagyunk itt, hogy harcoljunk. Versenyezni fogunk, és reméljük, hogy ezúttal is kettőnk között dől el a csata, de láthattuk szombaton is, mennyire versenyképes volt mindenki. Ráadásul vasárnapra esőt is jósolnak, ami teljesen új kihívást jelent, szóval nem is ezen jár most az eszünk. Csak biztosra akarunk menni, hogy a dobogó felső fokán állhassunk.”
Kanadában egyelőre Norris tudott a legközelebb férkőzni a Mercedeshez, és a címvédő a szombati sprintversenyen is készen állt, hogy összeszedje a lehulló morzsákat. A pilóta a vasárnapi futamra is hasonló szellemiségben készül, és úgy érzi, a várható eső, akár a kezére is játszhat.
„Úgy érzem, remek munkát végeztem. Ezen a pályán nagyon nehéz összetenni egy tökéletes kört, de ismét jól dolgoztunk. Egyértelmű, hogy ezek a srácok (a Mercedes versenyzői – a szerk.) kicsit gyorsabbak nálunk, az viszont jó érzés, hogy közelebb kerültünk hozzájuk, mint pénteken. Vasárnap teljesen más körülmények várnak ránk az időjárás miatt, de remek helyzetben vagyunk, pontosan ott, ahol lennünk kell.”
KANADAI NAGYDÍJ, AZ IDŐMÉRŐ VÉGEREDMÉNYE | |||||
|---|---|---|---|---|---|
| 1. | George Russell | brit | Mercedes | 1:12.578 | átlag: 216.313 km/ó |
| 2. | Kimi Antonelli | olasz | Mercedes | 1:12.646 | 0.068 mp h. |
| 3. | Lando Norris | brit | McLaren-Mercedes | 1:12.729 | 0.151 |
| 4. | Oscar Piastri | ausztrál | McLaren-Mercedes | 1:12.781 | 0.203 |
| 5. | Lewis Hamilton | brit | Ferrari | 1:12.868 | 0.290 |
| 6. | Max Verstappen | holland | Red Bull-Ford | 1:12.907 | 0.329 |
| 7. | Isack Hadjar | francia | Red Bull-Ford | 1:12.935 | 0.357 |
| 8. | Charles Leclerc | monacói | Ferrari | 1:12.976 | 0.398 |
| 9. | Arvid Lindblad | brit | Racing Bull-Ford | 1:13.280 | 0.702 |
| 10. | Franco Colapinto | argentin | Alpine-Mercedes | 1:13.697 | 1.119 |
| 11. | Nico Hülkenberg | német | Audi | 1:13.886 | 0.911 |
| 12. | Liam Lawson | új-zélandi | Racing Bulls-Ford | 1:13.897 | 0.922 |
| 13. | Gabriel Bortoleto | brazil | Audi | 1:14.071 | 1.096 |
| 14. | Pierre Gasly | francia | Alpine-Mercedes | 1:14.187 | 1.212 |
| 15. | Carlos Sainz | spanyol | Williams-Mercedes | 1:14.273 | 1.298 |
| 16. | Oliver Bearman | brit | Haas-Ferrari | 1:14.416 | 1.441 |
| 17. | Esteban Ocon | francia | Haas-Ferrari | 1:14.845 | 1.465 |
| 18. | Alexander Albon | thaiföldi | Williams-Mercedes | 1:14.851 | 1.471 |
| 19. | Fernando Alonso | spanyol | Aston Martin-Honda | 1:15.196 | 1.816 |
| 20. | Sergio Pérez | mexikói | Cadillac-Ferrari | 1:15.429 | 2.049 |
| 21. | Lance Stroll | kanadai | Aston Martin-Honda | 1:16.195 | 2.815 |
| 22. | Valtteri Bottas | finn | Cadillac-Ferrari | 1:16.272 | 2.892 |
| AZ ELSŐ KÉT SZAKASZ VÉGEREDMÉNYE | |||||
|---|---|---|---|---|---|
| 1. SZAKASZ | 2. SZAKASZ | ||||
| 1. | Antonelli | 1:13.380 | 1. | Hadjar | 1:12.975 |
| 2. | Norris | 1:13.503 | 2. | Hamilton | 1:13.041 |
| 3. | Piastri | 1:13.559 | 3. | Norris | 1:13.049 |
| 4. | Hadjar | 1:13.654 | 4. | Antonelli | 1:13.076 |
| 5. | Hamilton | 1:13.767 | 5. | Russell | 1:13.079 |
| 6. | Leclerc | 1:13.825 | 6. | Piastri | 1:13.285 |
| 7. | Lindblad | 1:13.895 | 7. | Verstappen | 1:13.479 |
| 8. | Russell | 1:13.953 | 8. | Leclerc | 1:13.496 |
| 9. | Verstappen | 1:14.067 | 9. | Lindblad | 1:13.548 |
| 10. | Sainz | 1:14.276 | 10. | Colapinto | 1:13.857 |
| 11. | Lawson | 1:14.346 | 11. | Hülkenberg | 1:13.886 |
| 12. | Bearman | 1:14.449 | 12. | Lawson | 1:13.897 |
| 13. | Colapinto | 1:14.466 | 13. | Bortoleto | 1:14.071 |
| 14. | Hülkenberg | 1:14.562 | 14. | Gasly | 1:14.187 |
| 15. | Gasly | 1:14.698 | 15. | Sainz | 1:14.273 |
| 16. | Bortoleto | 1:14.775 | 16. | Bearman | 1:14.416 |
| 17. | Ocon | 1:14.845 | |||
| 18. | Albon | 1:14.851 | |||
| 19. | Alonso | 1:15.196 | |||
| 20. | Pérez | 1:15.429 | |||
| 21. | Stroll | 1:16.195 | |||
| 22. | Bottas | 1:16.272 | |||
| 55. KANADAI NAGYDÍJ | |
| MÁJUS 22., PÉNTEK | |
| Szabadedzés | 1. Antonelli 1:13.402 |
| Sprintidőmérő | 1. Russell 1:12.965 |
| MÁJUS 23., SZOMBAT | |
| Sprintverseny | 1. Russell, 2. Norris, 3. Antonelli |
| Időmérő | 1. Russell 1:12.578 |
| MÁJUS 24., VASÁRNAP | |
| A verseny (70 kör, 305.27 km) rajtja | 22.00 |
| KÖVETKEZŐ VERSENYEK | |
| Monacói Nagydíj, Monte-Carlo | június 7., 15.00 |
| Katalán Nagydíj, Barcelona | június 14., 15.00 |
| Osztrák Nagydíj, Spielberg | június 28., 15.00 |

Max Verstappen: Maradok a Formula–1-ben








