„Teljes baromság az egész!” – Ocon kifakadt a kirúgásáról szóló pletykák miatt

A Miami Nagydíj után kezdett elterjedni a híresztelés, hogy Esteban Ocon összerúgta a port a csapatával, és elképzelhető, hogy már az idény közben ajtót mutatnak neki. A pletykák a francia pilótához is eljutottak, aki a Kanadai GP csütörtöki médianapján élesen reagált a felvetésekre.
„Őszintén szólva teljes baromság az egész! Hihetetlen. Épp az imént beszéltem (Komacu) Ayaóval (a csapatfőnök, akivel a híresztelések szerint elmérgesedett a viszonya – a szerk.). A cikk, amit láttam, Komacu Ryóként hivatkozott rá, ami eléggé vicces. Azt állították, hogy nagy vitánk volt Miamiban, de ez teljesen nonszensz. Az egész csak kitaláció, teljes badarság.”
„Ahogyan korábban mondtam: azért jöttem ehhez a csapathoz, mert már régóta ismerem Ayaót. Nagyszerű a kapcsolatunk, és ez mindig is így volt. Semmi olyasmi nem történt, amiről írnak. Egyáltalán nem igaz. Teljes mértékben a feladatra összpontosítok, a munkára, amit ennél a csapatnál kell végeznem. Egész évben teljes összhangban vagyok a csapattal, szerződés köt ide.”
„Őrület, hova fajult ez az egész! Igyekszem nem túl nagy figyelmet szentelni ennek, de amikor ekkora ügy lesz belőle, az bizonyos szempontból már-már zaklatásnak érződik. Jól érzem magam, remekül kijövök a csapattal. Nagyszerű munkát végeztünk az elmúlt nagydíjakon. Az idény elején balszerencsések voltunk, rosszkor jöttek biztonsági autós szakaszok, és hasonlók, de a tempó és alapok adottak, úgyhogy nincs semmi probléma.”
„Őrület az egész miami veszekedésről szóló történet. Nyilvánvalóan nehéz hétvégénk volt, szóval leültünk Ayaóval, de teljesen más dolgokról volt szó. Arról beszéltünk, hogyan tudnánk előrelépni, illetve mi történt az autóval a hétvége során. Teljesen átlagos megbeszélés volt. Nem tudom, ki találta ki ezt, de jobb, ha nem is futok össze az illetővel…”
| 55. KANADAI NAGYDÍJ | |
| MÁJUS 22., PÉNTEK | |
| Szabadedzés | 18.30–19.30 |
| Sprintidőmérő | 22.30–23.14 |
| MÁJUS 23., SZOMBAT | |
| Sprintverseny | 18.00–19.00 |
| Időmérő | 22.00–23.00 |
| MÁJUS 24., VASÁRNAP | |
| A verseny (70 kör, 305.27 km) rajtja | 22.00 |
| KÖVETKEZŐ VERSENYEK | |
| Monacói Nagydíj, Monte-Carlo | június 7., 15.00 |
| Katalán Nagydíj, Barcelona | június 14., 15.00 |
| Osztrák Nagydíj, Spielberg | június 28., 15.00 |

Fogyatkozó előny – a Mercedes „visszavágna” Kanadában

A Mercedes jelentős fejlesztésekkel készül a Kanadai Nagydíjra








