A Red Bull az ADUO-eredmények felülvizsgálatát kérte az FIA-tól – sajtóhír

H. L.H. L.
2026.06.11. 14:29
A Red Bull a saját mérései alapján a Mercedes mögé várta magát (Fotó: AFP)
Sajtóértesülések szerint a Formula–1-es Red Bull teljesen megdöbbent az ADUO-rendszer első értékelési szakasza végén kihirdetett eredménytől, és tisztázást kért a Nemzetközi Automobil-szövetségtől (FIA).

Mint ismert, egybehangzó sajtóértesülések szerint a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) a Red Bull Forddal közösen fejlesztett belső égésű motorját találta a legerősebbnek az idén bevezetett ADUO-rendszer első értékelési szakasza végén. Már önmagában is meglepetést okozott, hogy nem a mindkét bajnokságot toronymagasan vezető Mercedes végzett az élen, de az még váratlanabb fejlemény volt, hogy a német gyártó lemaradása 2 két százaléknál nagyobbnak ítéltetett, így egy-egy fejlesztési lehetőséget kap az idei és a következő évre is. 

Noha a szövetség az érintett felekkel már a Monacói Nagydíjon közölte az eredményt, a hivatalos bejelentés azóta is várat magára. Mint kiderült, a Red Bull kért tisztázást, miután teljesen megdöbbent, hiszen saját értékelései alapján egyértelműen a Mercedes mögé várta magát. Az FIA sajtóértesülések szerint most felülvizsgálja az első szakaszban összegyűjtött adatokat, megnézi, hogy a szenzorok megfelelő értékeket mértek-e, és csak azután tesz hivatalos bejelentést. 

KÉT LÉPÉSBEN VÁLTOZTATNAK AZ ERŐFORRÁSOKON

Motorfronton fontos hír továbbá, hogy az FIA a hétvégi Katalán Nagydíj előtt ismertette, hogy két lépcsőben változik a jelenlegi motorszabály, aminek értelmében 2027-ben kevésbé radikálisok módosítások lesznek, és csak 2028-ban éri el a Formula–1 a 60:40-es arányt a belső égésű motorok javára, hogy több felkészülési időt biztosítson a gyártóknak az átállásra. 

jövőre először 400 kW-ról 420-ra növekszik a belső égésű motor maximális teljesítménye, míg az elektromos meghajtásé 350 kW-ról 300-ra csökken, s ezzel egy időben 5 százalékkal nő az üzemanyag-átfolyás mértéke. Ennek eredményeként az arány 2027-ben 52:48 lesz a belső égésű motor javára. Két év múlva további 13 százalékkal nő az üzemanyag-átfolyás, míg a belső égésű motor csúcsteljesítménye 450 kW lesz, ekkor éri el a sportág a 60:40-es arányt. 

Az előzésmód a jövőben is 350 kW extra erőről gondoskodik, miközben nő az energia-visszanyerés: 2027-ben 375 kW, míg 2028-ban 420 kW lesz a felső érték. A fenti szabályváltoztatásokat a Motorsport Világtanács június 23-i ülésén formálisan is jóváhagyják. 
 

 

1. KATALÁN NAGYDÍJ
JÚNIUS 12, PÉNTEK
1. szabadedzés13.30–14.30
2. szabadedzés17.00–18.00
JÚNIUS 13., SZOMBAT
3. szabadedzés12.30–13.30
Időmérő16.00–17.00
JÚNIUS 14., VASÁRNAP
A verseny (78 kör, 260.286 km) rajtja15.00
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Osztrák Nagydíj, Spielbergjúnius 28., 15.00
Brit Nagydíj, Silverstonejúlius 5., 16.00
Belga Nagydíj, Spa-Francorchampsjúlius 19., 15.00

 

 

Legfrissebb hírek

Elismerte a pontatlanságot az FIA: újratárgyalják Gasly monacói büntetéseit

F1
1 órája

Antonelli egy statisztikai mutatóban már Alonsót is utolérte az örökranglistán

F1
2026.06.09. 20:52

Hamilton: Újra és újra emlékeztetnem kell az embereket, hogy ki is vagyok

F1
2026.06.09. 11:25

„Nem vállalom a felelősséget” – Leclerc kifakadt a fékprobléma miatt

F1
2026.06.08. 15:34

„Bárcsak magamat okolhatnám!” – Russell nem érti, mi történik körülötte

F1
2026.06.08. 12:24

A Red Bull motorja a legerősebb, még a Mercedes is fejlesztési lehetőséget kap – sajtóhír

F1
2026.06.08. 10:50

„Nem akarom, hogy összeroppantson a nyomás” – Antonelli már 66 ponttal vezeti a bajnokságot

F1
2026.06.07. 21:43

Hadjar megtarthatja a dobogót; a Cadillac elveszítette az első pontját az F1-ben – hivatalos

F1
2026.06.07. 19:49
Ezek is érdekelhetik