A Red Bull motorja a legerősebb, még a Mercedes is fejlesztési lehetőséget kap – sajtóhír

H. L.H. L.
2026.06.08. 10:50
Kissé meglepő eredmény született az ADUO-rendszer első értékelési szakasza végén (Fotó: AFP)
Egybehangzó sajtóértesülések szerint a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) a Red Bull és a Ford első közös motorját találta a legerősebbnek az idén bevezetett ADUO-rendszer első mérési szakaszának végén. A Mercedes lemaradása eközben több mint két százalék, így a többi motorgyártóhoz hasonlóan fejlesztési lehetőséghez jut.

Mint ismert, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) az idén bevezetett szabályrendszer részeként létrehozta az úgynevezett ADUO-rendszert, melynek célja, hogy felzárkózási lehetőséget biztosítson a hátrányban lévő motorgyártóknak. A szövetség az eredeti tervek szerint hat nagydíjanként értékeli a helyzetet – igaz, ebbe a két közel-keleti verseny törlése bekavart –, és a lemaradás mértékének megfelelően különböző kategóriákba sorolja a négy motorgyártót. 

Noha fel-felröppentek olyan hírek az idény elején, hogy a Red Bull első, Forddal közösen fejlesztett belső égésű motorja lehet az etalon, maguk a résztvevők és a szakértők többsége is a mindkét bajnokságot toronymagasan vezető Mercedest várta az élre. Az első értékelési szakasz a Kanadai Nagydíjjal zárult le, ezt követően két hét állt az FIA rendelkezésére, hogy értesítse a gyártókat. 

Noha a szövetség hivatalosan még nem tett bejelentést, erre egybehangzó sajtóértesülések szerint a monacói versenyhétvégén sor került, amit a futam után a Sky Sportsnak nyilatkozó Lewis Hamilton szavai is megerősítettek. A szövetség kissé meglepetésre nem a szezonban eddig veretlen Mercedes belső égésű motorját találta legerősebbnek, sőt, lemaradását több mint 2 százaléknak ítélte a Red Bull Powertrainshez képest, vagyis a többi motorgyártóhoz hasonlóan fejlesztési lehetőséghez jut!

Míg a „vörös bikák” erőforrását ezzel 2027-ig befagyasztották, az első kategóriába sorolt német gyártó 70 órával többet tesztelhet a tesztpadon, és 3 millió dolláros kiegészítést is jóváírhat a költséghatár tekintetében, és ami a legfontosabb: 2026-ban és 2027-ben is egy-egy fejlesztési lehetőséget kap. 

A Ferrari és a másik két motorgyártó, vagyis az Audi és a Honda eközben két-két fejlesztési „tokenből” gazdálkodhat, igaz, utóbbi kettő esetében egyelőre nem tisztázott, hogy pontosan milyen mértékű a hátránya. Négy százalék lemaradás 4.65 millió dollárt, és 100 tesztórát, 6-8 százalék 6.35 millió dollárt és 150 tesztórát, 8-10 százalék 8 millió dollárt és 190 tesztórát, míg a 10 százalékot meghaladó különbség 230 extra órát és plusz 11 millió dollárt jelent a motorgyártó számára. 

Fontos megjegyezni, hogy maguk a gyártók kérték, hogy ne bonyolítsák túl a rendszert, és s ne vegyenek figyelembe egyéb paramétereket vagy befolyásoló tényezőket az értékelésnél. Emellett adott gyártó évente egyszer élhet a lehetőséggel, így ha például a következő értékelési szakasz letelte után is két százalékot meghaladó hátrányban marad, nem kap újabb esélyt, vagyis a tokenek nem halmozhatók. Sajtóértesülések szerint ugyanakkor ez még változhat, hiszen félő, hogy a mezőny végén kullogó Honda így nem fog tudni felzárkózni.

 

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA

PILÓTÁKGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
  1. Kimi Antonelli569156
  2. Lewis Hamilton3990
  3. George Russell12788
  4. Charles Leclerc2875
  5. Oscar Piastri2660
  6. Lando Norris1658
  7. Max Verstappen1643
  8. Isack Hadjar1329
  9. Liam Lawson526
10. Pierre Gasly626
11. Oliver Bearman418
12. Franco Colapinto315
13. Arvid Lindblad313
14. Carlos Sainz36
15. Alexander Albon25
16. Esteban Ocon23
17. Gabriel Bortoleto12
18. Fernando Alonso11
KONSTRUKTŐRÖK 
  1. Mercedes244
  2. Ferrari165
  3. McLaren-Mercedes118
  4. Red Bull-Ford  72
  5. Alpine-Mercedes  41
  6. Racing Bulls-Ford  39
  7. Haas-Ferrari  21
  8. Williams-Mercedes  11
  9. Audi    2
10. Aston Martin-Honda    1
11. Cadillac-Ferrari    0

 

72. MONACÓI NAGYDÍJ
JÚNIUS 5., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Leclerc 1:13.978
2. szabadedzés1. Hamilton 1:13.026
JÚNIUS 6., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Antonelli 1:12.720
Időmérő1. Antonelli 1:12.051
JÚNIUS 7., VASÁRNAP
A verseny1. Antonelli, 2. Hamilton, 3. Hadjar
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Katalán Nagydíj, Barcelonajúnius 14., 15.00
Osztrák Nagydíj, Spielbergjúnius 28., 15.00
Brit Nagydíj, Silverstonejúlius 5., 16.00


 

 

Legfrissebb hírek

„Nem akarom, hogy összeroppantson a nyomás” – Antonelli már 66 ponttal vezeti a bajnokságot

F1
14 órája

Hadjar megtarthatja a dobogót; a Cadillac elveszítette az első pontját az F1-ben – hivatalos

F1
16 órája

Az Alpine visszaszerezné Gasly dobogóját – felülvizsgálati kérelmet nyújtott be az FIA-hoz

F1
16 órája

A Red Bull engedély nélkül nyúlt hozzá Hadjar autójához – vizsgálat folyik a monacói harmadik helyezett ellen

F1
17 órája

Monacói rulett: Antonelli sorozatban ötödször nyert, és a hercegség legfiatalabb bajnoka lett

F1
18 órája

Pole pozíció helyett negyedik hely – Leclerc elvesztette az önbizalmát hazai pályán

F1
23 órája

„Kicsit össze vagyok zavarodva” – Russell bevallotta, nem fekszik neki az idei Mercedes

F1
2026.06.06. 21:04

Antonelli varázskört futott; Hamilton egy pillanatra azt hitte, meglehet a pole Monacóban

F1
2026.06.06. 20:16
Ezek is érdekelhetik