Antonelli és Colapinto is büntetést kapott a futam után – változott a Katalán Nagydíj végeredménye

H. L.H. L.
2026.06.14. 21:13
Colapinto elvesztette a nyolcadik helyét (Fotó: AFP)
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) utólag két büntetést is kiosztott a Formula–1-es Katalán Nagydíj versenye után. Ugyan a kieső Andrea Kimi Antonelli helyezésére nem volt hatással a szankció, Franco Colapinto viszont két pozíciót is vesztett.

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) már a spanyolországi futam közben kiosztotta az utolsó figyelmeztetést a pályahatárokat többször is átlépő Andrea Kimi Antonellinek, ám, mint a leintés után kiderült, egy korábbi szabálysértés elkerülte a sportfelügyelők figyelmét, így amikor a harmadik levágás után fekete-fehér zászlót adtak a pilótának, valójában már a negyedik, büntetést érő esetnél járt. A Mercedes-versenyző utólag öt másodperces időbüntetést kapott, ám ez nem volt hatással a versenyére, mert három körrel a vége előtt műszaki gond miatt kiesett.

Vizsgálat indult a nyolcadikként célba érő Franco Colapinto ellen is, akinek sárga zászlós szabálysértés gyanúja miatt volt jelenése a sportfelügyelőknél. Az argentint vétkesnek is találták, és 10 másodperces időbüntetést, illetve egy büntetőpontot osztottak ki neki, mert nem csökkentette kellőképpen a sebességét az egyik sárga zászlós jelzés alatt. Az Alpine-pilóta ezért két pozíciót is elveszített, és a tizedik helyre sorolták vissza. A nyolcadik pozíciót Liam Lawson örökölte meg, míg a kilencedikre Arvid Lindblad lépett előre, vagyis mindkét Racing Bull-pilóta előrébb lépett egy-egy helyet.

KATALÁN NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE

1.Lewis HamiltonbritFerrari- 
2.George RussellbritMercedes19.561 mp h. 
3.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes23.719 mp h. 
4.Max VerstappenhollandRed Bull-Ford40.497 mp h. 
5.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes58.661 mp h. 
6.Isack HadjarfranciaRed Bull-Ford1 kör h. 
7.Pierre GaslyfranciaAlpine-Mercedes1 kör h. 
8.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Ford1 kör h. 
9.Arvid LindbladbritRacing Bulls-Ford1 kör h. 
10.Franco ColapintoargentinAlpine-Mercedes1 kör h. 
11.Gabriel BortoletobrazilAudi2 kör h. 
12.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes2 kör h. 
13.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari2 kör h. 
14.Sergio PérezmexikóiCadillac-Ferrari3 kör h. 
15.Charles LeclercmonacóiFerrari4 kör h. 
16.Kimi AntonelliolaszMercedes5 kör h. 
17.Oliver BearmanbritHaas-Ferrari6 kör h. 
 FELADTÁK  megtett körökkiesés oka
 Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes55feladta
 Fernando AlonsospanyolAston Martin-Honda37feladta
 Nico HülkenbergnémetAudi29feladta
 Valtteri BottasfinnCadillac-Ferrari15feladta
 Lance StrollkanadaiAston Martin-Honda5feladta

 

A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA

PILÓTÁKGYŐZELEMDOBOGÓPONTSZERZÉSPONT
1. Kimi Antonelli569156
2. Lewis Hamilton1410115
3. George Russell138106
4. Charles Leclerc2875
5. Lando Norris2773
6. Oscar Piastri2658
7. Max Verstappen1755
8. Pierre Gasly1741
9. Isack Hadjar434
10. Liam Lawson628
11. Oliver Bearman418
12. Franco Colapinto416
13. Arvid Lindblad413
14. Carlos Sainz36
15. Alexander Albon25
16. Esteban Ocon23
17. Gabriel Bortoleto12
18. Fernando Alonso11

 

KONSTRUKTŐRÖK 
1. Mercedes262
2. Ferrari190
3. McLaren-Mercedes131
4. Red Bull-Ford89
5. Alpine-Mercedes57
6. Racing Bulls-Ford41
7. Haas-Ferrari21
8. Williams-Mercedes11
9. Audi2
10. Aston Martin-Honda1
11. Cadillac-Ferrari0

 

1. KATALÁN NAGYDÍJ
JÚNIUS 12, PÉNTEK
1. szabadedzés1. Russell 1:16.363
2. szabadedzés1. Norris 1:15.426
JÚNIUS 13., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Russell 1:15.679
Időmérő1. Russell 1:14.679
JÚNIUS 14., VASÁRNAP
Verseny 1. Hamilton, 2. Russell, 3. Norris
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Osztrák Nagydíj, Spielbergjúnius 28., 15.00
Brit Nagydíj, Silverstonejúlius 5., 16.00
Belga Nagydíj, Spa-Francorchampsjúlius 19., 15.00

 

 

Legfrissebb hírek

„Nem ilyen versenyt akartam” – Russell szerint rossz volt a stratégia, és aggódik a Ferrari formája miatt

F1
45 perce

„Most kicsit üresnek érzem magam” – Antonelli megszorongatta volna Hamiltont

F1
2 órája

TCR World Tour: Michelisz negyedik lett a harmadik spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
3 órája

„Ennek még nincs vége, az biztos!” – Hamilton nem mondott le a bajnoki reményekről

F1
4 órája

686 nap után vissza a csúcsra: Hamilton először nyert a Ferrarival! Antonelli kiesett Spanyolországban!

F1
5 órája

TCR World Tour: Michelisz dobogón a második spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
10 órája

„Erre nincs mentség. Szégyellem magam” – Leclerc számára a falban végződött az időmérő

F1
Tegnap, 20:46

TCR World Tour: Michelisz negyedik lett az első spanyolországi versenyen

Egyéb autó-motor
Tegnap, 18:26
Ezek is érdekelhetik