Osztrák Nagydíj: Russell életet lehelt a szezonba – nemzetközi sajtóvisszhang

2026.06.29. 10:34
null
Russell életet lehelt a szezonba a nemzetközi sajtó szerint (Fotó: Getty)
A nemzetközi sajtó főként az idei második futamgyőzelmét arató George Russellt dicsérte, miután a Mercedes brit versenyzője vasárnap megnyerte a Formula–1-es Osztrák Nagydíjat.

Ausztria:

Kurier:

„Russellnek az utóbbi időben sok mindennel meg kellett küzdenie. Az idény elején a favoritok között emlegették, aztán jöttek a technikai problémák, majd csapattársa, Kimi Antonelli kezdett el szárnyalni. A 28 éves pilóta azonban visszavágott neki a Red Bull Ringen.”

Oe24.at:

„Russell életet lehelt a szezonba. Rajt-cél győzelmével a Mercedes tapasztalt pilótája újra bejelentkezett a világbajnoki címért zajló küzdelembe.”

Salzburger Nachrichten:

„A Red Bull csapat elszalasztotta a diadalt a háziúr és volt cégvezető Mark Mateschitz előtt, aki így is a hétvége legnagyobb nyertesének érezhette magát. A fejlesztések remekül működnek az autókon, és a másodikként célba ért Max Verstappen még sosem állt ilyen közel a győzelemhez ebben a szezonban.”

Spanyolország:

Marca:

„Russell izgalmas és magával ragadó versenyen aratta idei második sikerét. Ezzel 40 pontra csökkentette hátrányát a pontversenyben Kimi Antonelli mögött, akit harmadikként intettek le. Ismét nyílt lett a csata. Verstappen kiváló teljesítménnyel ékelődött be közéjük, jelezve, hogy őt sem lehet még leírni.”

AS:

„Russell visszatért. Antonelli csak harmadik lett Verstappen mögött, aki ismét a régi fényében tündökölt az új Red Bullban.”

Mundo Deportivo:

„A bestia megint itt van. Verstappen lenyűgöző versenyzése ezúttal kevés volt.”

Olaszország:

Corriere dello Sport:

„A vitáktól sújtott időmérő után látványos futam Spielbergben. Russell az elejétől a végéig kézben tartotta a viadalt, Verstappen nagyszerű felzárkózással kápráztatta el a közönséget, a Ferrarik viszont gyengélkedtek.”

La Gazzetta dello Sport:

„Russell megkoronázta a tökéletes hétvégéjét, és három hónap után állhatott ismét a dobogó tetejére. Verstappen az agresszív vezetésének köszönheti a második helyet.”

Anglia:

The Sun:

„Russell újra a győztes úton. Verstappen visszaverte az éllovas Antonelli támadását a hajrában.”

Daily Mail:

„Russell senkitől sem zavartatva nyert Spielbergben, és nyomás alá helyezte csapattársát a vb-címért zajló harcban.”

The Guardian:

„Russell végig bírta idegekkel, pedig Verstappen mindent megpróbált a Red Bull Ringen.”

Franciaország:

L'Équipe:

„Russell okos stratégiával tért vissza a legjobbak közé, Verstappen pedig fellelkesítette hazai pályán a Red Bull-szurkolókat. Utóbbinál az autón bevezetett újítások komoly teljesítménynövekedést hoztak.”

Le Parisien:

„Russell három hónap után ismét diadalmaskodott. A második helyről rajtoló Charles Leclerc kerékproblémákkal küszködött.” 

 

 

Legfrissebb hírek

Red Bull: Idén először megvolt a teljesítmény a győzelemhez

F1
17 órája

Verstappen és Antonelli végig kergette, de Russell kitartott az élen Spielbergben

F1
20 órája

Ferrari: Kissé furcsa, amikor sárga zászló mellett szerzed meg a pole pozíciót

F1
2026.06.27. 20:07

Russell megszerezte a pole-t a két Ferrari előtt; Verstappen a falban zárta a spielbergi időmérőt

F1
2026.06.27. 17:10

A Mercedes maradt az élen az utolsó edzésen is, de ezúttal Russell volt a leggyorsabb

F1
2026.06.27. 13:35

A Mercedest aggasztja a McLaren tempója az Osztrák Nagydíjon

F1
2026.06.26. 22:45

Antonelli maradt az élen; Russell hatodik a második spielbergi edzésen

F1
2026.06.26. 18:00

Antonelli vezérletével a Mercedes volt a leggyorsabb a spielbergi nyitányon

F1
2026.06.26. 14:35
Ezek is érdekelhetik