Antonelli nyert Leclerc és Verstappen előtt; Russell kiesett a spái versenyen

Andrea Kimi Antonelli szerezte meg a pole pozíciót a spa-francorchamps-i időmérőn, így ő várhatta az élről a piros lámpák kialvását az év tizedik versenye előtt. Az olasz előtt remek lehetőség állt, hogy növelje 25 pontos előnyét az egyéni vb-összetettben, közvetlen riválisa, George Russell ugyanis a harmadik, a pontversenyben 32 pont hátránnyal harmadik Lewis Hamilton az ötödik rajtkockából vágott neki a 44 körös futamnak.
Antonelli a Red Bull-lal szombaton felülteljesítő Max Verstappennel osztozott az első soron, míg Russell az előző nagydíjon győzelmet arató Charles Leclerc mellől rugaszkodott el. A harmadik rajtsorban ezen a pályán már ötször diadalmaskodó Hamilton és Oscar Piastri foglalt helyet, a továbbfejlesztett Racing Bullsszal remeklő Arvid Lindblad a hetedik pozícióból indult.
Az eredetileg harmadikként záró Lando Norris a 13. helyre esett vissza rajtbüntetése miatt, rajta kívül Isack Hadjart, Fernando Alonsót, Lance Strollt és Carlos Sainz Jr.-t is hátrasorolták. A francia a huszonegyedik rajtkockából, a két Aston Martin-versenyző közé beékelődve, míg a Williams spanyolja a 19. helyről várta a futamot, melynek legnagyobb kérdése az volt, hogy Antonellinek sikerül-e növelnie előnyét az összetettben.
Ami az időjárást illeti, vasárnap délutánra elkezdtek gyülekezni a sötét fellegek Spa felett, és a rajt előtt arra lehetett számítani, hogy a futam egy pontján akár megérkezhet az eső. A levegő hőmérséklete egészen 17 Celsius-fokig hűlt le, ami a gumimenedzsmentre is hatással volt. Ami a gumistratégiát illeti, Norris, Sergio Pérez, Stroll, Hadjar és Alonso a kemény, Valtteri Bottas és Sainz a lágy, a többi versenyző a közepes gumin kezdte a futamot.
Antonelli jól jött el a rajtnál, és noha Verstappen néhány pillanatra megelőzte, az olasz pilóta az egyenesben visszajött az élre, ráadásul a dupla szélárnyékot kihasználó Leclerc is bebújt a Red Bull elé. A hármas mögött Russell és Hamilton ért össze egymással a nagy helyezkedésben, ami a Mercedes-pilóta versenyének végét jelentette. Az esetet kihasználva Piastri zárkózott fel a negyedik helyre, míg Hamilton visszaszorult az ötödikre. Hátrébb Esteban Ocon és Sainz talált egymásra. A két incidens miatt pályára kellett küldeni a biztonsági autót, míg Hamilton és Russell balesetét vizsgálni kezdte a versenyirányítás, minek nyomán 5 másodperces időbüntetést osztott ki a ferrarisnak.
Antonelli az újraindításnál is megtartotta a vezetést Leclerc és Verstappen előtt, miközben Piastri és Hamilton oda-vissza előzte egymást a negyedik-ötödik helyen, a párharcból ekkor az ausztrál került ki győztesen. Verstappen a hatodik körben visszavette a második helyet Leclerc-től, akit nem sokkal később már Piastri támadott. A két pilóta össze is ért egymással, aminek következtében némileg sérült a McLaren. A versenyirányítás vizsgálata az esetet, de végül is versenybalesetnek minősítette. Hamilton nem várt sokat, rövidesen megelőzte Piastrit a negyedik helyért, hátrébb pedig Norris áthámozta magát a mezőnyön, és a 13. körben már a csapattársa mögött, a hatodik pozícióban haladt. Míg Antonelli apránként építette az előnyét Verstappen előtt, a két Ferrari egymással kezdett csatázni, miközben lopta a távolságot a Red Bull mögött. Hamilton jobb tempót diktált, de nem találta a fogást a csapattársán.
Az élmezőnyből elsőként Verstappen jött ki kerékcserére, a holland a 18. körben látogatta meg a bokszutcát, és kemény gumikat kapott. Noha egy körrel később rövid ideig virtuális biztonsági autós szakaszt léptettek érvénybe, ezt senki sem tudta kihasználni. A Mercedes ugyanakkor reagált Antonellivel, így ideiglenesen a két Ferrari vezette a sort. Hátrébb a két McLaren-pilóta kezdett egymással csatázni, kétszer helyet is cseréltek egymással, így maradt közöttük az eredeti sorrend.
A 20. körben újabb vsc-fázist léptettek érvénybe, miután törmelékek kerültek a pályára. Ez a korlátozás az előbbinél tovább tartott, amit kihasználva a Ferrari kettőse és Piastri is a boksz felé vette az irányt. Bár ideiglenesen Norris állt az élre, az igazi nyertes Leclerc volt, akinek sikerült Antonelli előtt visszatérnie a pályára. A büntetését letöltő Hamilton eközben eltalálta az egyik szerelőjét, és a hatodik helyről volt kénytelen folytatni. A szerelő szerencsére súlyosabb sérülés nélkül megúszta az esetet, ám a versenyirányítás a leintés után még előveszi az ügyet. Norris egészen a 23. körig tudta megtartani a vezetést, ekkor Leclerc előzte meg, így a monacói a pályán is az élre állt. Bár a címvédő kissé megakasztotta Antonellit, hamarosan Verstappen ellen is pozíciót vesztett, majd megérkezett rá Piastri is. Helycsere nem történt a kettős között, a McLaren a 30. körben hívta ki Norrist, de a kerékcsere nem sikerült túl jól, a brit súlyos másodperceket veszített, és a nyolcadik helyről volt kénytelen folytatni.
Az élen folyamatosan zárult az olló, Leclerc-re 32. körben ért fel Antonelli, és az olasz két körön belül meg is előzte a ferrarist, amivel visszavette a vezetést, majd meg is futotta a verseny addigi leggyorsabb körét. A Mercedes-pilóta ennek ellenére eleinte nem igazán tudta leszakítani magáról Leclerc-t, aki körökön keresztül egy másodpercen belül autózott ellenfeléhez képest, és azt követően is sokáig lőtávolon belül maradt. Hátrébb Hamilton lopta a távolságot Piastri mögött, Norris meg Hadjart vette célkeresztbe. A hétszeres bajnok ért fel hamarabb az ellenfelére, és a 40. körben meg is előzte a McLarent, majd Verstappenre kezdett közeledni. A körök azonban gyorsabban elfogytak, mint a két versenyző közötti különbség.
Antonelli közel két másodperc előnnyel szelte át elsőként a célvonalat, idei hatodik győzelmét aratva, amivel 45 pontra növelte előnyét a bajnoki összetettben a második helyre előrelépő Hamilton előtt. Az olaszt Leclerc és Verstappen fogta közre a dobogón, az első ötöst Hamilton és Piastri egészítette ki.
Hadjar kitartott a hatodik helyen, így Norrisnak meg kellett elégednie a hetedik pozícióval. A nyolcadik Gabriel Bortoleto lett, majd Lindblad és Franco Colapinto zárta a pontszerzők sorát.
Folytatás jövő héten a Magyar Nagydíjjal.
BELGA NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE | |||||
|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kimi Antonelli | olasz | Mercedes | - | |
| 2. | Charles Leclerc | monacói | Ferrari | 1.952 mp h. | |
| 3. | Max Verstappen | holland | Red Bull-Ford | 11.586 mp h. | |
| 4. | Lewis Hamilton | brit | Ferrari | 17.245 mp h. | |
| 5. | Oscar Piastri | ausztrál | McLaren-Mercedes | 18.988 mp h. | |
| 6. | Isack Hadjar | francia | Red Bull-Ford | 23.307 mp h. | |
| 7. | Lando Norris | brit | McLaren-Mercedes | 24.014 mp h. | |
| 8. | Gabriel Bortoleto | brazil | Audi | 49.140 mp h. | |
| 9. | Arvid Lindblad | brit | Racing Bulls-Ford | 50.406 mp h. | |
| 10. | Franco Colapinto | argentin | Alpine-Mercedes | 1:16.037 p h. | |
| 11. | Pierre Gasly | francia | Alpine-Mercedes | 1:16.991 p h. | |
| 12. | Liam Lawson | új-zélandi | Racing Bulls-Ford | 1:17.523 p h. | |
| 13. | Nico Hülkenberg | német | Audi | 1:18.348 p h. | |
| 14. | Oliver Bearman | brit | Haas-Ferrari | 1:34.465 p h. | |
| 15. | Alexander Albon | thaiföldi | Williams-Mercedes | 1:44.684 p h. | |
| 16. | Carlos Sainz | spanyol | Williams-Mercedes | 1:45.856 p h. | |
| 17. | Esteban Ocon | francia | Haas-Ferrari | 1:50.925 p h. | |
| 18. | Valtteri Bottas | finn | Cadillac-Ferrari | 1 kör h. | |
| 19. | Fernando Alonso | spanyol | Aston Martin-Honda | 2 kör h. | |
| FELADTÁK | megtett körök | kiesés oka | |||
| Lance Stroll | kanadai | Aston Martin-Honda | 25 | feladta | |
| Sergio Pérez | mexikói | Cadillac-Ferrari | 13 | feladta | |
| George Russell | brit | Mercedes | 0 | feladta | |
| A VILÁGBAJNOKSÁG ÁLLÁSA | |||||
|---|---|---|---|---|---|
| PILÓTÁK | GYŐZELEM | DOBOGÓ | PONTSZERZÉS | PONT | |
| 1. | Kimi Antonelli | 6 | 8 | 12 | 204 |
| 2. | Lewis Hamilton | 1 | 5 | 13 | 159 |
| 3. | George Russell | 2 | 5 | 10 | 154 |
| 4. | Charles Leclerc | 1 | 4 | 11 | 126 |
| 5. | Lando Norris | – | 2 | 10 | 103 |
| 6. | Max Verstappen | – | 3 | 10 | 91 |
| 7. | Oscar Piastri | – | 2 | 9 | 82 |
| 8. | Isack Hadjar | – | – | 7 | 60 |
| 9. | Pierre Gasly | – | 1 | 8 | 42 |
| 10. | Liam Lawson | – | – | 8 | 39 |
| 11. | Arvid Lindblad | – | – | 7 | 22 |
| 12. | Franco Colapinto | – | – | 6 | 19 |
| 13. | Oliver Bearman | – | – | 4 | 18 |
| 14. | Gabriel Bortoleto | – | – | 3 | 10 |
| 15. | Carlos Sainz | – | – | 3 | 6 |
| 16. | Alexander Albon | – | – | 2 | 5 |
| 17. | Esteban Ocon | – | – | 2 | 3 |
| 18. | Fernando Alonso | – | – | 1 | 1 |
| KONSTRUKTŐRÖK | ||
|---|---|---|
| 1. | Mercedes | 358 |
| 2. | Ferrari | 285 |
| 3. | McLaren-Mercedes | 185 |
| 4. | Red Bull-Ford | 151 |
| 5. | Alpine-Mercedes | 61 |
| 6. | Racing Bulls-Ford | 61 |
| 7. | Haas-Ferrari | 21 |
| 8. | Williams-Mercedes | 11 |
| 9. | Audi | 10 |
| 10. | Aston Martin-Honda | 1 |
| 11. | Cadillac-Ferrari | 0 |
| 71. BELGA NAGYDÍJ | |
| JÚLIUS 17., PÉNTEK | |
| 1. szabadedzés | 1. Verstappen 1:47.070 |
| 2. szabadedzés | 1. Antonelli 1:45.944 |
| JÚLIUS 18., SZOMBAT | |
| 3. szabadedzés | 1. Antonelli 1:45.990 |
| Időmérő | 1. Antonelli 1:44.361 |
| JÚLIUS 19., VASÁRNAP | |
| A verseny | 1. Antonelli, 2. Leclerc, 3. Verstappen |
| KÖVETKEZŐ VERSENYEK | |
| Magyar Nagydíj, Mogyoród | július 26., 15.00 |
| Holland Nagydíj, Zandvoort | augusztus 23., 15.00 |
| Olasz Nagydíj, Monza | szeptember 6., 15.00 |








