Döntött Verstappen csapattársáról a Red Bull – hivatalos

R. D. P.R. D. P.
2026.09.23. 09:38
null
Isack Hadjar (balra) marad Max Verstappen csapattársa (Fotó: Getty Images)
A Formula–1-ben szereplő Red Bull Racing bejelentette, hogy Isack Hadjar 2027-ben is a csapat versenyzője lesz, így továbbra is Max Verstappen csapattársaként folytatja pályafutását.

A francia pilóta 2022 óta a Red Bull utánpótlásprogramjának tagja, majd a Formula–3 és a Formula–2 után 2025-ben megkapta első állandó F1-es ülését a Racing Bullsnál. Újoncként rögtön letette a névjegyét, többek között a zandvoorti dobogójával.

Hadjar az idei évre került fel a Red Bullhoz, ahol eddig meggyőző teljesítményt nyújtott. A Monacói Nagydíjon ismét dobogóra állhatott, mielőtt csuklósérülése miatt ki kellett hagynia az elmúlt három futamot.

A szerződéshosszabbítás bejelentése egybeesik a visszatérésével: Hadjar a hétvégi Azerbajdzsáni Nagydíjon ismét autóba ülhet.

„Már az első pillanattól éreztem, mekkora ambíció és tehetség van ennél a csapatnál” – mondta Hadjar, aki kiemelte, hogy rengeteget tanult a Milton Keynes-i gárdánál Max Verstappen mellett.

Laurent Mekies csapatfőnök szerint Hadjar gyorsan beilleszkedett, a gyárban és a pályán is rengeteget dolgozott, ezért a szerződéshosszabbítás „könnyű döntés” volt a csapatnak.

 

Legfrissebb hírek

Russell zárta az élen a Q2-t, újra leszakadhat az ég – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
2 órája

Verstappen átvette a vezetést, vasárnap azonban a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
4 órája

A McLaren bizakodó, a Ferrari elbeszélgetett a versenyzőivel Brazíliában

F1
8 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
Tegnap, 21:00

Norris az élen nyitott a továbbfejlesztett McLarennel Brazíliában

F1
Tegnap, 17:35

Senna ihlette sisakban versenyez Brazíliában Antonelli – képek

F1
Tegnap, 13:20

„Nem fognak elhallgattatni” – Hamilton szerint Leclerc keményebben bánik a csapattársaival

F1
Tegnap, 9:23

A Ferrari a saját démonaival küzd, a Mercedes koronázásra készül Brazíliában

F1
2026.11.05. 16:55