A címvédő Spanyolország díszlépésben jutott ki az Eb-re

2011.09.07. 00:10
null
David Villát (középen) kétszer ünnepelhették a társak (Fotó: Reuters)
Címkék
Az I-csoportban Spanyolország azzal a tudattal lépett pályára Liechtenstein ellen, hogy ha három pontot szerez, kijut a jövő évi labdarúgó Eb-re. A „vörös fúria” ellen nem hajtott végre csodát a kiscsapat, így az aktuális Európa-bajnok kvalifikálta magát a 2012-es kontinenstornára.

A hírek szerint a világ- és Európa-bajnok spanyol csapat legnagyobb ellenfele a Real Madrid–Barcelona ellentét, hiszen ez a két gárda adja a válogatott magját, és a két gigász között az utóbbi időben olyan mértékben megmérgeződtek a kapcsolatok, felerősödtek az ellenségeskedések, hogy az a csapatjáték rovására is mehet.

Hogy a két egyesület mennyire megkerülhetetlen, jól jelzi a Real-ikon Vicente del Bosque kapitány kezdőcsapata, amelyben a két gárda jelenlegi játékosain kívül két olyan futballista (Álvaro Negredo és Mata) lépett pályára, aki a 2006–2007-es idényben egymás oldalán játszott a Real Madrid tartalékcsapatában.

Az eddig a selejtezők során négy pontot szerző Liechtenstein nem állította komolyabb kihívás elé a házigazdát. Az első félidőben ugyan Peter Jehle kapus vezérletével a miniállam nemzeti csapata védte a döntetlent, de a 33. percben megtört a jég és az ellenállás: Xavi csodálatos labdával indította a félpályáról Negredót, aki 15 méterre a kaputól mellel lekezelte a játékszert, majd a kapu közepébe bombázott. 1–0

A barcelonai különítmény többi tagja a helyzetkihagyásban jeleskedett, Negredo viszont mindent elkövetett, hogy feledtesse Fernando Torrest: a 37. percben David Villa sarkalta középre neki a labdát jobbról, az ötös sarkáról, a Sevilla játékosa pedig hét méterről nem hibázott és a hosszú alsó sarokba lőtt. 2–0

Hogy jobb kedvvel vonuljanak a spanyolok félidőre, arról Xavi gondoskodott, aki ezúttal nem hagyta másra a munka élvezetesebb részét, a góllövést, és a 44. percben a jobb felső sarokba tekert egy húszméteres szabadrúgást.

A 3–0-t sem sokáig védte a vendégcsapat, mert az 52. percben Andrés Iniesta ment el a bal oldalon, beadása a túlsó ötösön üresen találta az előrelopakodó védőt, Sergio Ramost, aki habozás (és a tisztes távolságot tartó kollégája zavaró közelsége) nélkül a túlsó sarokba lőtt. Nyolc perc múlva máris 5–0 lett a 4–0, mert Mata cselezett ki mindenkit a jobb oldalon, aki szembe mert vele jönni és rá mert támadni, középre adott Villának, akit négy védő is csak szemmel vert, így aztán a támadó 15-ről a jobb sarokba lőtt. A bekkek nem tanultak az esetből, mert bár ezek után dicséretesen állták az újabb rohamokat, a 79. percben Xabi Alonso jobb oldali, 33 méteres szabadrúgása teljesen egyedül találta Villát két méterre a hosszú sarok előtt, a támadónak pedig nem szokása elutasítani a felkínált gólszerzési lehetőséget: 6–0.

Csereként beállt a spanyol válogatottba Thiago Alcántara, Cesc Fabregas és Fernando Llorente is, akik közül utóbbi hamar mesterhármast szerezhetett volna, ha egy kissé jobban koncentrál.

Futballünnep kerekedett a végére, amelyen egymást ünnepelte a spanyol nemzeti tizenegy és közönsége – no és azt, hogy 2008 Európa-bajnoka díszlépésben jutott ki a 2012-es kontinenstornára.

Első számú esélyesként...

LABDARÚGÓ EB-SELEJTEZŐ
I-CSOPORT
SPANYOLORSZÁG–LIECHTENSTEIN 6–0 (3–0)
Logrono, Estadio Las Gaunas. V: Lechner (osztrák)
Spanyolország: Casillas – Sergio Ramos (Thiago Alcántara, 55.), Busquets, Albiol, Arbeloa – Xabi Alonso, Xavi (Fabregas, a szünetben), Iniesta – Mata, Villa, Negredo (F. Llorrentte, 62.). Szövetségi kapitány: Vicente del Bosque
Liechtenstein: Jehle – Ritzberger, Mi. Stocklasa, Ma. Stocklasa, Rechsteiner – Burgmeier, M. Büchel (Kieber, 81.), Wieser (N. Hasler, 72.) – Frick, T. Beck (Hanselmann, 88.), D. Hasler. Szövetségi kapitány: Hans-Peter Zaugg
G: Negredo (34., 37.), Xavi (44.) Ramos (52.), Villa (60., 79.)
SKÓCIA–LITVÁNIA 1–0 (0–0)
Glasgow, Hampden Park. V: K. Jakobsson (izlandi)
Skócia: McGregor – Whittaker, Caldwell, Berra, Bardsley (Crainey, 70.) – Naismith, D. Fletcher, Cowie, Bannan (Snodgrass, 84.), Morrison (Dorrans, 79.) – Goodwillie. Szövetségi kapitány: Craig Levein
Litvánia: Karcemarskas – Kijanskas (Danilevicius, 61.), Zaliukas, Klimavicius, D. Cesnauskis – Radavicius, Semberas, Pilibaitis, Mikoliunas (Beniusis, 76.) – Labukas (Novikovas, a szünetben), Sernas. Szövetségi kapitány: Raimondas Zutautas
G: Naismith (50.)


A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Spanyolország 6 6 21–5 +16 18
2. Csehország 6 3 1 2 8–5 +3 10
3. Skócia 6 2 2 2 7–7 0 8
4. Litvánia 7 1 2 4 3–9 –6 5
5. Liechtenstein 7 1 1 5 3–16 –13 4
Legfrissebb hírek

„Olyan nekem, mintha a fiam lenne” – Yamal érzelmes vallomást tett kisöccséről

Foci vb 2026
9 perce

A Real Madrid közleményt adott ki Enzo Fernándezről

Spanyol labdarúgás
11 perce

Chris Froome bejelentette visszavonulását

Kerékpár
11 perce

Magyar légiós csapatánál kapott munkát Nestor El Maestro

Minden más foci
24 perce

Tuchel szerint a FIFA-szabályozás hatalmas előnyt jelent Mexikónak

Foci vb 2026
42 perce

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
44 perce

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
45 perce

Még nincs 21 éves, de már öt gólban játszott döntő érdemeket ezen a vb-n

Foci vb 2026
47 perce
Ezek is érdekelhetik