Euro 2012: Gerrard akkor lesz elégedett, ha Anglia négy közé jut

2011.11.08. 16:57
Címkék
Steven Gerrard, a Liverpool és az angol labdarúgó-válogatott középpályása egy nyilatkozatában elmondta, a jövő évi Európa-bajnokság után akkor lesz igazán elégedett, ha a nemzeti együttessel eljut legalább az elődöntőig.

„Ha jól megfigyeljük, az angol csapat eddig mindössze egy nagy tornán volt igazán sikeres. Ez rádöbbent arra, hogy mennyire nehéz is nagy eredményt elérni ezen a szinten. Bármelyik tornára mész is játékosként, mindig a végsőkig ki kell tartanod, mert sosem tudhatod, mi lesz éppen két év múlva” – nyilatkozta Gerrard.

„Harmincegy éves vagyok, az Eb idején már harminckettő leszek, tehát bármi is történik, úgy kell kezelnem ezt az eseményt mint az utolsó nagy tornámat. Az lenne igazán szép, ha ezen az utolsón eljutnánk az elődöntőig vagy a döntőig, túllépve az előző évek csalódásain” – mondta a Liverpool középpályása, aki 11 éve tagja a „háromoroszlános" tizenegynek.

Legfrissebb hírek

Harry Kane-ből lovag lehet

Foci vb 2026
42 perce

Videó: Argentína hosszabbítás, Egyiptom tizenegyespárbaj után ment tovább – a 23. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
43 perce

A kolumbiai kapitány szerint még sok örömteli pillanattal tartoznak a szurkolóknak

Foci vb 2026
58 perce

Luis Díaz lett a Kolumbia–Ghána mérkőzés legjobbja

Foci vb 2026
1 órája

Felsültek az afrikai csapatok, de hasítanak a dél-amerikaiak – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Lezárult az egyenes kiesés szakasz első fordulója, kialakultak a nyolcaddöntő párosításai

Foci vb 2026
1 órája

Jhon Arias gólja döntött, Kolumbiával lett teljes a nyolcaddöntő mezőnye

Foci vb 2026
2 órája

Kolumbia továbbjutott, megvan a nyolcaddöntő teljes mezőnye

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik