Euro 2012: szigorúbb büntetés a veszélyes szurkolóknak

2011.11.13. 12:55
Címkék
Lengyelországban hatályba lépett a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokságra vonatkozó törvénymódosítás, amely többek közt feljogosítja a rendőrséget a közbiztonságot veszélyeztető szurkolók személyes adatainak gyűjtésére és feldolgozására.

Bronislaw Komorowski államfő szeptember 22-én írta alá a tömegrendezvények biztonságáról rendelkező törvény módosítását, amely eredményesebb hatósági fellépést tesz lehetővé a stadionhuliganizmus ellen olyan nagy sporteseményeken, mint amilyen a 2012-es, Ukrajnával közösen rendezendő Eb.

Az európai szövetség (UEFA) kérésére a hatóságok ellenőrzik a belépőjegyeket, a vásárlók személyes adatait, de a névre szóló jegyeken kizárólag a szektor és a hely száma lesz feltüntetve.

A szigorítások egy része – többek között a veszélyes, illetve a személyazonosítást akadályozó tárgyak használatára, a rendezvény leállítására vonatkozó szabályozások – januártól lép életbe. Veszélyes eszközök, kés és éles tárgyak birtoklása szabadságvesztéssel vagy 3 ezer zloty (kb. 210 ezer forint) pénzbírsággal büntethető. Büntetendő az egyik szektorból a másikba való átjárás vagy a stadionba való illegális belépés is.

A meccseken legfeljebb 3.5 százalék alkoholtartalmú szeszes italok árusíthatók, kivéve a nagy kockázatú rendezvényeket, amelyeken ez sem megengedett. Az előírás megszegőit szabadságvesztésre vagy legkevesebb 2 ezer zloty (140 ezer forint) pénzbírságra ítélhetik. Az arc eltakarásáért ugyancsak szabadságvesztés vagy pénzbírság jár.

Legfrissebb hírek

Egy évre eltiltották a versenyzéstől Vlagyimir Kramnyik korábbi sakkvilágbajnokot

Egyéb egyéni
9 perce

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség meghosszabbította az oroszok eltiltását

Atlétika
19 perce

Öt gól a felkészülési mérkőzésen, a Kecskemét legyőzte az MTK-t

Labdarúgó NB I
33 perce

Sallói Dániel: Szembesültem vele, hogy a világbajnokság teljesen más...

Foci vb 2026
40 perce

Klopp készen áll a kapitányságra, de intenzív tárgyalásokra lesz szükség

Foci vb 2026
41 perce

Laros Duarte 1966 óta az első, aki a magyar NB I-ből pályára lépett egyenes kieséses vb-meccsen

Foci vb 2026
59 perce

Antonelli aratott győzelmet Hamilton és Norris előtt a silverstone-i sprintversenyen

F1
1 órája

Sallói Dániel: Kanada büszke lehet, de Marokkó ellen jöhet a nagy dobás!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik