Felkészülés: a németeket fogadó ukránok lassan teljesen elfogynak

2011.11.10. 10:35
Címkék
Alig maradt bevethető játékosa Oleh Blohinnak, az ukrán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának. A jövő évi Európa-bajnokság társházigazdájának nemzeti csapata pénteken Kijevben a németekkel játszik felkészülési mérkőzést.

Az elmúlt egy hét alatt tíz játékos dőlt ki sérülés miatt az ukrán keretből – köztük Andrij Sevcsenko csapatkapitány –, így mindössze tizennégy egészséges futballista maradt.

„Olyan váratlan helyzettel kell megbirkóznunk, amely nem a kapitánytól függ, tíz játékos kidőlt a keretből – nyilatkozta Blohin. – Talán behívunk néhány embert, de nem akarok csak azért meghívókat postázni, hogy meglegyen a létszám. Ha úgy döntünk, hogy elég a tizennégy fő, akkor csak három cserénk lesz öt vagy hat helyett.”

A 35 éves Sevcsenko krónikus hátfájással küzd, a védelem közepén bevethető Tarasz Mihalik, Jevhen Hacseridi és Dmitro Csihrinszkij még legalább két hétig maródi, de a 36 éves kapus, Olekszandr Sovkovszkij sem játékra kész. Rajtuk kívül Andrij Voronyin, Olekszandr Alijev, Denisz Harmas, Olekszij Haj és Oleg Huszev sérült még.

Pénteken az ukránok először lépnek pályára a felújított Olimpiai Stadionban, amelyben az Európa-bajnokság döntőjét is rendezik majd. Sokáig kétséges volt, hogy időben elkészülnek-e a renoválással, de október 8-án végül átadták a létesítményt.

Ukrajna jövő kedden Ausztriával mérkőzik meg.

Legfrissebb hírek

Dél-Korea: elmenekült hazájából a volt szövetségi kapitány

Foci vb 2026
38 perce

Mexikói hangzavartól tartanak az angolok

Foci vb 2026
56 perce

Tour de France – kezdődik a hajsza a sárga trikóért

Képes Sport
57 perce

Vb 2026: Ancelotti két játékost tesztelt Paquetá helyén a brazilok edzésén

Foci vb 2026
1 órája

Amerikai pite: Messiék nehezen, de megállították a futballtörténeti csodát – vb-kibeszélő, 23. nap

Foci vb 2026
2 órája

Harry Kane-ből lovag lehet

Foci vb 2026
2 órája

Videó: Argentína hosszabbítás, Egyiptom tizenegyespárbaj után ment tovább – a 23. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
2 órája

A kolumbiai kapitány szerint még sok örömteli pillanattal tartoznak a szurkolóknak

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik