Euro 2012: Jelenleg a német válogatott a legjobb Európában - Platini

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.02.27. 13:03
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnökét, a játékosként háromszoros aranylabdás francia Michel Platinit lenyűgözi a német válogatott fiatalos kreativitása, sokkal inkább tetszik neki a játéka, mint a franciáké.

„Jelenleg a német válogatott a legjobb Európában, fiatal és nagyon kreatív. Nem vesztett el egyetlen mérkőzést sem a selejtező során, a spanyol csapattal együtt nagy esélyese az Európa-bajnokság megnyerésének” – idézte Platinit vasárnapi számában a Die Welt.Platinit vasárnapi számában a Die Welt.

A gólerős, kiváló irányítói képességekkel megáldott középpályás vezérletével 1984-ben a kontinens legjobbja lett a francia együttes, honfitársai idei esélyeit illetően visszafogottan nyilatkozott.

„Van két-három jó játékosunk, mint Karim Benzema vagy Franck Ribéry, a többi közepes” – indokolta mértéktartását.

A német és a francia válogatott szerdán barátságos mérkőzésen csap össze Brémában.

A június 8-án kezdődő, lengyel-ukrán közös rendezésű Eb-n a németek a portugálokkal, a hollandokkal és a dánokkal, a franciák pedig az ukránokkal, a svédekkel és az angolokkal szerepelnek egy csoportban.

Legfrissebb hírek

A La Liga pénzügyi szabályai miatt esett kútba a Getafe tulajdonosváltása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
23 perce

Sportlövő-vb: a mezőny első felében a mieink a sportpisztoly első napja után

Egyéb egyéni
24 perce

Vb-selejtező: Mocsi, Ötvös és Bárány nem játszik az örmények ellen

Magyar válogatott
1 órája

NS-nyelvművelés: beszéljünk magyarul a sportban is!

Egyéb egyéni
1 órája

Schäfer és Szoboszlai újabb mérföldkőhöz érkezik; a magyar válogatott 28 év után juthat el újra a vb-pótselejtezőig

Magyar válogatott
1 órája

Vb-selejtezők: a kvalifikációs rendszert kritizálta az olasz kapitány

Foci vb 2026
1 órája

Szélesi Zoltán: Vigyázni kell Lisztes Krisztiánra, hiszen a magyar futball értéke

Magyar válogatott
2 órája

Száz kilogrammos súlyok meccsnapokon? Miért is ne?

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik