Euro 2012: akár el is halaszthatják a tornát, a beugrásra nincs esély

2012.05.02. 12:35
Címkék
Martin Kallen, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) Európa-bajnoki biztosa szerint adott esetben az is elképzelhető, hogy jövőre halasztják a 2012-es kontinensbajnokságot, amelyet Lengyelország és Ukrajna közösen rendez.
Csak akkor halasztják el az Eb-t, ha az UEFA vezetői túl veszélyesnek ítélik meg az ukrajnai helyzetet
(Fotó: Action Images)
Csak akkor halasztják el az Eb-t, ha az UEFA vezetői túl veszélyesnek ítélik meg az ukrajnai helyzetet (Fotó: Action Images)

 

Az operációs igazgató a német Süddeutsche Zeitung online kiadásának nyilatkozott a feszült ukrán belpolitikai helyzettel kapcsolatban. A hírek szerint Németország és Spanyolország is jelezte, hogy adott esetben szívesen megrendezné a tornát, Kallen szerint azonban ilyen fajta beugrásra nincs lehetőség az idő szorítása miatt, és jelenleg amúgy sem kell a halasztástól tartani. Azt viszont elárulta, hogy az UEFA rendelkezik vészforgatókönyvvel, ez alapján ha túl veszélyesnek ítélnék meg az ukrajnai rendezést, akkor egy másik évre halasztanák az Eb-t.

Wolfgang Niersbach, a német szövetség (DFB) elnöke egyébként szintén nem lát rá esélyt, hogy beugróként meccseket rendezzenek.

„Csak egy másodpercre vetődött fel bennünk ez a lehetőség, az ukrán emberek megérdemlik az Európa-bajnokságot – mondta Niersbach, aki az Eb lehetséges bojkottját sem tartja jó ötletnek. – Az összes vezető egyetért abban, hogy az Európa-bajnokság bojkottjával csak annyit érnénk el, hogy jelentősen megsértenénk az ukrán népet.”

Néhány napja látott napvilágot a hír, miszerint a német kormány a küszöbönálló Európa-bajnokság ukrajnai részének politikai bojkottját tervezi a Julija Timosenko volt ukrán kormányfővel szembeni bánásmód miatt. Ukrajna mostanában finoman fogalmazva nem a világ legbiztonságosabb országa, Dnipropetrovszkban például a múlt héten négyszer robbant szemetesekbe rejtett pokolgép, amelynek következtében tizenöten sérültek meg.

A világ legnagyobb emberi jogi szervezete, az Amnesty International (AI) szerint a rendőrbűnözés is veszélyt jelent a futballturistákra. Az AI több esettanulmányt ismertet hétoldalas jelentésében, közölve: a bemutatott incidensek – amelyek végletesen brutális rendőri fellépések különböző eseteit dokumentálják – példázzák, hogy a jelenlegi rendszer milyen mértékben teszi lehetővé a gyakorlatilag akadálytalan rendőri bűnözést Ukrajnában.

A legfrissebb hírek szerint az osztrák kormány tagjai bojkottálni fogják az Európa-bajnokság Ukrajnában sorra kerülő mérkőzéseit – ilyen döntés született a koalíciós bécsi kormány szerdai ülésén.

Legfrissebb hírek

Isael: A brazil csapat erősebb, túl kell jutnia a norvégokon

Foci vb 2026
2 perce

Válogatott kapusok is ellátogattak a Fülöp Márton kapustáborba

Labdarúgó NB I
35 perce

A franciák 150 világbajnoki gólnál tartanak

Foci vb 2026
38 perce

Gill: Ha a labda tovább is megy, az ember nem fog – ez a futball

Foci vb 2026
1 órája

Joe Hart a franciák tizenegyese előtt történtekről: „Gusztustalan, amit Paraguay művelt!”

Foci vb 2026
1 órája

Gulyás István: Mindig azt kerestem, miben tudok még fejlődni edzőként

Utánpótlássport
1 órája

90 évvel ezelőtt a Haladást ünnepelte Szombathely

Képes Sport
1 órája

Videó: ezért lehetett szüksége Mbappénak védelemre a lefújás után

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik