Euro 2012: a lengyel rendőrök új védősisakokat kaptak, de gázálarcokra nem futotta

MTI MTIMTI MTI
2012.06.05. 19:51
Címkék
A lengyel rendőrök új, korszerű védősisakokat igen, gázálarcokat ugyanakkor nem kaptak a pénteken kezdődő, lengyel-ukrán szervezésű Európa-bajnokság előtt.
A Gazeta Wyborcza című napilap keddi számában arról írt, hogy az Eb idején a stadionok és a szurkolói zónák környékét azok a bűnmegelőzési osztagok fogják felügyelni, amelyeket az utcai megmozdulások feloszlatására képeztek ki. Számukra az országos rendőr-főkapitányság több mint 7 millió zlotyért (483 millió forint) vásárolt több ezer francia gyártmányú, a legjobbak közé sorolt speciális védősisakot, új gázálarcokat azonban a költségek miatt már nem biztosított. A mérkőzéseknek helyet adó négy lengyel városba - Varsóba, Gdanskba, Poznanba és Wroclawba - rendelt rendőrök szerint ez azt jelenti, hogy szükség esetén nem tudják használni a tömeg feloszlatásában legjobban bevált úgynevezett ingerlőgázt, mert az új védősisakokat viselve képtelenek felvenni a régi álarcokat. Az új felszereléssel „nem kompatibilis” gázálarcok használhatatlanságáról már több mint fél éve, a november 11-i lengyel nemzeti ünnep idején kitört utcai megmozdulások során meggyőződtek a rendőrök. Riasztásuk ellenére a főkapitányság nem orvosolta a helyzetet, pedig a labdarúgó kontinensviadal után a lengyel futball-liga mérkőzéseinek biztonságáról is a bűnmegelőzés gondoskodik.
Legfrissebb hírek

A philadelphiai kánikula a meccshangulatra is rányomja a bélyegét

Foci vb 2026
1 perce

Marokkó a vb-k afrikai nagyágyúja; Brahim Díaz bőkezűen osztogatja a gólpasszokat

Foci vb 2026
8 perce

„Egész nap úgy éreztem, hogy hátrányból próbálok felzárkózni” – Russellt rejtélyes gond hátráltatja

F1
28 perce

Szerbia legyőzésével tornagyőztes a magyar férfi vízilabda-válogatott

Vízilabda
33 perce

A hőség meghiúsította a függetlenség napjára tervezett ünnepségeket Philadelphiában

Foci vb 2026
36 perce

Nincs meglepetés, a Dembélé, Olise, Barcola, Mbappé négyessel rohamoznak a franciák Paraguay ellen

Foci vb 2026
38 perce

Önfeledt ünneplés helyett menekülés a hőség elől – Függetlenség Napja Philadelphiában

Foci vb 2026
55 perce

Gasly rajtbüntetést kapott – változott a Brit Nagydíj rajtsorrendje

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik