Euro 2012: Bilic versenyképes ír csapatról beszélt Budapesten

2012.06.05. 09:48
Címkék
Slaven Bilic, a horvát labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya is a helyszínen tekintette meg a Magyarország–Írország felkészülési mérkőzést. Bilic a gól nélküli eredménnyel végződő találkozó után ír újságíróknak elmondta, továbbra is versenyképesnek tartja leendő Európa-bajnoki ellenfelüket.

„Valaki elferdítette Horvátországban a szavaimat, és azt állította, hogy nem tartom jó csapatnak az íreket. Ez teljes képtelenség. Tisztelem őket, és versenyképes együttesként tekintek rájuk. Egyszerű focit játszanak, nem vállalnak sok kockázatot. De ennek ellenére veszélyesek a kitűnő támadóiknak köszönhetően, a két csatár mellett két gyors szélsővel állnak fel. Egy az egyben el tudják dönteni a párharcokat" – nyilatkozta Bilic a budapesti meccs után, ahol közel álltak ahhoz az írek, hogy megszakadjon a veretlenségi szériájuk, amely immár 14 mérkőzést számlál.

„Nagyon nehéz ellenük tiszta helyzetet kidolgozni. Richard Dunne kiválóan összefogja a védelmet. Már fiatalon, az Evertonban látszott rajta, hogy sokra fogja vinni, büszke vagyok rá" – tette hozzá Bilic korábbi csapattársáról.

Mint ismert, az írek és a horvátok vasárnap egymás ellen játsszák az első meccsüket az Eb C-csoportjában.

Legfrissebb hírek

Anya- és nagyanyaországok – Ballai Attila publicisztikája

Foci vb 2026
22 perce

Elkezdődött a második félidő Philadelphiában!

Foci vb 2026
24 perce

Mexikó várja az angolok elleni csodát; Isael: Hárman jobbak a braziloknál

E-újság
30 perce

Egyelőre nincs gól Philadelphiában

Foci vb 2026
42 perce

Jesse Marschnak nem szóltak, hogy a futballt gólra játsszák

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a Paraguay–Franciaország mérkőzés!

Foci vb 2026
1 órája

Hegedűs 70 méteres gólja ellenére kikapott a Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

„Diktátor” Mbappé és mosolygós paraguayi hölgyek a lelátón

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik