Euro 2012: Blanc szerint az átütőerő hiányzott a csapatból

2012.06.23. 23:40
Címkék
A francia válogatott szövetségi kapitánya, Laurent Blanc higgadtan értékelt a spanyolok elleni, 2–0-s vereséggel záruló Eb-negyeddöntő után.

„Nagyon sajnálom, hogy az első adandó alkalommal gólt szereztek, kihasználták az első lehetőségüket. Mert bár a labda többet volt náluk, azért túl sok lehetőségük nem akadt. Próbáltuk a bal oldalukat lezárni, tudtuk, hogy ez az egyik erősségük, de ez egyszer nem sikerült. Ha nulla nullával zártuk volna az első félidőt, ahogy ezt terveztük, biztosan jobb hangulatban mentünk volna ki a második játékrészre” – értékelt Blanc.

A szakember szerint az átütőerő hiányzott igazán a csapatából.

„Minden vereség után érzi az ember, hogy valami hiányzott. De most még nem tudom megmondani, hogy ezúttal az akarat vagy a játéktudás. Úgy érzem, hogy a fiúk mindent megtettek, de a spanyolok ellen nagyon nehéz… Az biztos, hogy nem volt meg a csapatban az átütőerő.”

Legfrissebb hírek

Russell akkor lehet világbajnok, ha nem agyal, hanem „csak vezet”

F1
21 perce

Újabb távozók Újpesten, Piscitelli sem folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
31 perce

Vas János: Az a fontos, hogy Szongoth Domán mindennap jobb akarjon lenni

Jégkorong
1 órája

Hanga Ádám: El tudom képzelni, hogy idehaza fejezem be a pályafutásomat

Kosárlabda
1 órája

Kézi: a 13-16. helyért folytatja a magyar csapat az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Kiderül, mennyit ér a százszázalékos mexikói mérleg

Foci vb 2026
1 órája

Isten veled, Csonti! – emlékezés Szikszay Andrásra

Képes Sport
1 órája

Paksra érkezett, Kisvárdáról távozott egy kapus

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik