Euro 2012: De Rossi szerint Pirlo Tottit idézte a 11-esével

2012.06.25. 08:02
Címkék
Daniele De Rossi, az olasz labdarúgó-válogatott középpályása az angolok elleni győztes Európa-bajnoki negyeddöntő után elmondta, Andrea Pirlo pimasz büntetője Francesco Totti 2000-es megoldását idézte.

„Ez az egyik olyan este volt, amelyre mindig emlékezni fogunk. Amikor Pirlo azt az őrült tizenegyest lőtte, egyből eszembe jutott Francesco Totti 12 éve, a hollandoknak lőtt büntetője" – mondta De Rossi a találkozót követően. A Roma középpályásának volt egy nagy kapufája is rögtön a meccs elején, majd a második játékrészben le kellett cserélni.

„Amikor a kapufát találtam el, volt néhány rossz gondolatom, de összességében nem változtatnék semmit. Még mindig nem tudtam magamnak eldönteni, hogy jobb- vagy ballábas vagyok. Amikor meglőttem a labdát, azt hittem, a nézőtéren fog landolni, de aztán egész jó irányba ment... Szomorú voltam a sérülés miatt, remélem az elődöntőre jobban leszek. Az elmúlt napokban fájt a derekam, a jegelés és a fájdalomcsillapítók sem segítettek igazán" – tette hozzá az olaszok kulcsjátékosa, aki arra is kitért, hogy már közel egy hónapja nem látta a kislányát, aki arra biztatta a meccs előtt, hogy kapjanak ki, mert így hamarabb viszontláthatta volna. Végül ezen a találkozón már jelen volt a stadionban, a lefújást követően pedig együtt örültek.

TOTTI 11-ESE A 2000-ES EB-RŐL
Legfrissebb hírek

Takács Zsombor: Élvezni akarom a kerékpározást és az életet

Kerékpár
16 perce

Fejjel mentünk a falnak – így reagáltak Németországban a válogatott kiesésére

Foci vb 2026
16 perce

Vinícius az új vezér, de Neymar is dönthet el meccseket – interjú a brazil tudósítóval

Foci vb 2026
22 perce

„Huszonnégy éve várunk egy újabb vb-címre” – Vicente Datolli neves brazil sportújságíró az NS-nek

Foci vb 2026
30 perce

Rapszodikus férfi kézilabda-bajnokság, csúcsán az örök rivalizálással    

Kézilabda
38 perce

Mr. Agresszió a ringben és azon kívül is – 60 éves Mike Tyson

Népsport
39 perce

Munkaszüneti nap lesz a kedd Paraguayban – jelentette be az államfő

Foci vb 2026
50 perce

Videó: örömmámor Asunciónban – sírva borultak egymás nyakába a paraguayi emberek

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik