Euro 2012: Fernandez szerint nincs esélyük a spanyolokkal szemben

Vágólapra másolva!
2012.06.23. 16:34
A világ- és Európa-bajnoki címvédő spanyol válogatott a franciákkal csap össze a kontinenstorna negyeddöntőjében. Luis Fernandez, a francia válogatott egykori remek, egyébként spanyol származású középpályása szerint nincs esélye utódainak a címvédő ellen.

„Bár ők azt mondják, készen állnak rá, szerintem nincs meg bennük az a plusz, az a személyes varázs, ami ahhoz kellene, hogy elvegyék a spanyolok hosszú, sok-sok tétmérkőzés óta tartó veretlenségét – mondta a ma már edzősködéssel foglalkozó Luis Fernandez. – Franck Ribérynek és Karim Benzemának megvannak a képességei ahhoz, hogy eldöntsék a mérkőzést, de a középpályásoknak meg kell tartaniuk a labdát, és elvenniük azt Xavitól, Andrés Iniestától és társaitól. Na, ez komplikáltnak látszik. Pesszimisták vagyunk, Laurent Blanc megpróbált valami újat 2010 után, de még nem áll készen a mű. Taktikailag a spanyol ellentámadásokkal és a labdabirtoklási fölénnyel gyűlik majd meg baja utódaimnak.” Luis Fernandez. – Franck Ribérynek és Karim Benzemának megvannak a képességei ahhoz, hogy eldöntsék a mérkőzést, de a középpályásoknak meg kell tartaniuk a labdát, és elvenniük azt Xavitól, Andrés Iniestától és társaitól. Na, ez komplikáltnak látszik. Pesszimisták vagyunk, Laurent Blanc megpróbált valami újat 2010 után, de még nem áll készen a mű. Taktikailag a spanyol ellentámadásokkal és a labdabirtoklási fölénnyel gyűlik majd meg baja utódaimnak.”

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

Franciaország tíz emberrel is nyert Izland ellen

Foci vb 2026
2025.09.09. 23:07

Zidane nagy erőkkel készül a francia válogatott átvételére

Francia labdarúgás
2025.09.09. 10:41

Olise és Mbappé volt a franciák nyerőembere Ukrajna ellen, Izland kiütötte Azerbajdzsánt

Foci vb 2026
2025.09.05. 22:35

Franciaország negyeddöntős a női röplabda-világbajnokságon

Röplabda
2025.08.31. 14:36

Hiába Doncic klasszisa, a franciák is legyőzték Szlovéniát az Eb-n

Kosárlabda
2025.08.30. 19:40

Meglepő vereséggel kezdett a címvédő a férfi kosár Eb-n

Kosárlabda
2025.08.28. 21:19

LIGUE 1 2025–2026 – MENETREND, EREDMÉNYEK, TABELLA

Francia labdarúgás
2025.08.15. 13:33
Ezek is érdekelhetik