Euro 2012: nincs veszélyben az olaszok Eb-szereplése

MTI MTIMTI MTI
2012.06.01. 19:25
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és az olasz belügyminiszter is azt szeretné, ha az olasz válogatott ott lenne az egy hét múlva kezdődő Európa-bajnokságon. A két szervezet azért nyilatkozott erről, mert Cesare Prandelli szövetségi kapitány pénteken azt mondta: ha a fogadási csalásoktól hangos olasz futballnak az tenne jót, hogy a válogatott távol marad az Eb-ről, akkor ő és csapata nem áll a visszalépés útjába.


Az UEFA péntek délután jelezte: nem fontolgat olyan lépést, amely érintené az olasz válogatottat, Anna Maria Cancellieri olasz belügyminiszter pedig kijelentette, nem akarják visszahívni a nemzeti együttest az Európa-bajnokságról. Mint fogalmazott: ez fontos nemzetközi esemény, amelyen játsszon és játsszon jól Olaszország csapata.
Az UEFA péntek délután jelezte: nem fontolgat olyan lépést, amely érintené az olasz válogatottat, Anna Maria Cancellieri olasz belügyminiszter pedig kijelentette, nem akarják visszahívni a nemzeti együttest az Európa-bajnokságról. Mint fogalmazott: ez fontos nemzetközi esemény, amelyen játsszon és játsszon jól Olaszország csapata.

A már tavaly óta tartó nyomozás eredményeképpen hétfőn több ember őrizetbe vételét jelentették be a hatóságok. A rendőrség hétfőn a válogatott edzőtáborában is járt, kihallgatta Domenico Criscitót, a nemzeti csapat hátvédjét, s szobáját is átkutatta. Az orosz Zenitben szereplő futballista ezek után kikerült a keretből, ugyanakkor a 23 fős Eb-re utazó csapatból a helyi lapok a Juventust erősítő Leonardo Bonuccit és Gianluigi Buffont is összefüggésbe hozták a nyomozással.

„A Juventus két játékosa ellen nem folyik nyomozás" – szögezte le Prandelli, miközben Buffon ügyvédje kategorikusan cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint a kapus 2010-ben 1.5 millió euró értékben kötött volna gyanús fogadásokat. Az ügyvéd kijelentette, Buffon ellen semmilyen nyomozás nem folyik.

Bonuccit még a Bari játékosaként az Udinese elleni egyik meccsel kapcsolatban érték vádat, a védő azonban tagadja ezeket.

Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
3 órája

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
3 órája

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
3 órája

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
4 órája

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
4 órája

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik