Euro 2012: C. Ronaldón nincs nyomás, nyolc év után ismét döntőzne

2012.06.25. 22:34
Címkék
A portugál labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Cristiano Ronaldo elmondása szerint nem érez semmiféle nyomást együttese spanyolok elleni Európa-bajnoki elődöntője előtt.

Mint ismert, a portugálok a németek elleni vereséget (0–1) követően előbb Dániát (3–2), majd Hollandiát (2–1), végül a negyeddöntőben Csehországot (1–0) győzték le, így már a négy között járnak a lengyel-ukrán közös rendezésű kontinensviadalon.

A 27 éves, aranylabdás klasszis csapatával párhuzamosan kezdett belelendülni a tornán, és bár az első két fellépésen még csak a kihagyott lehetőségek óriási számával keltett feltűnést, utóbbi két mérkőzésén mindhárom portugál gólt ő szerezte, tevékeny részt vállalva a továbbjutásokhoz.

A Real Madrid kiválósága számos klubbeli csapattársa ellen léphet pályára a négy között, de ez nem foglalkoztatja különösebben.

„Semmiféle különösebb nyomás nincs csak azért, mert Spanyolország ellen lépek pályára – mondta Cristiano Ronaldo. – 10 éve a legmagasabb szinten játszom mind klub, mind válogatott szinten. Érzem a felelősséget, de nem nyomást. Hozzászoktam ezekhez a mérkőzésekhez.”

Bár a közvélemény a címvédő spanyolokat tartja a találkozó favoritjának, Ronaldo úgy hiszi, a Seleccao képes lehet a 2004-es Eb-hez hasonlóan ismét legyőzni a La Furia Roját. Akkor egyébiránt a hazai rendezésű kontinenstornán a döntőig meneteltek a portugálok, ott azonban kikaptak a görögöktől (0–1).

„Nagyszerű, hogy nyolc év után ismét van esélyünk döntőbe jutni – tette hozzá a portugál klasszis. – Nagyon nehéz lesz, de már csak egy lépés választ el ettől minket. A spanyol válogatott kiváló együttes, nagyon érdekes lesz az ibériai összecsapás, remélhetőleg a mi sikerünkkel. De nagyon kemény ütközetre számítok.”

AZ EB ELŐDÖNTŐI
Június 27. (szerda), 20.45, Doneck, Donbasz Arena: Portugália–Spanyolország
Június 28. (csütörtök), 20.45, Varsó, Nemzeti Stadion: Németország–Olaszország

Legfrissebb hírek

Van Dijk: A meccstervünk működött

Foci vb 2026
3 perce

Amerikai pite: német pofára esés, brazil fordítás és drámai holland búcsú – vb-kibeszélő

Foci vb 2026
35 perce

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
53 perce

Ronald Koeman szerint alapvetően nem a tizenegyesek döntöttek

Foci vb 2026
53 perce

Szalai Fanni: Igyekeztem előadni, hogy nyugodt vagyok

Egyéb egyéni
1 órája

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
1 órája

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
1 órája

A holland válogatott 34 év alatt a 7. tizenegyespárbaját veszítette el

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik