Euro 2012: Walcott új fejezetet írt az angol Eb-történelembe

2012.06.16. 07:46
Címkék
Theo Walcott az első angol labdarúgó, aki csereként beállva szerez gólt Eb-döntős mérkőzésen – ez is egyike azoknak a statisztikai érdekességeknek, amik a péntek esti, Svédország elleni 3–2-es győzelmet szegélyezik.
ANGLIA–SVÉDORSZÁG 3–2 – STATISZTIKAI ÉRDEKESSÉGEK
Még egy ritkaság fűződik Walcott nevéhez: ő lett a kilencedik játékos az Eb-k történetében, aki csereként beállva gólt és gólpasszt is jegyez. Ezen az Eb-n rajta kívül eddig csak az orosz Roman Pavljucsenko iratkozott fel e listára.
Anglia második alkalommal nyert meg mérkőzést Európa-bajnokságon úgy, hogy vesztésre állt. A korábbi egyetlen sikeres fordítást 2004-ben, Horvátország ellen mutatták be az angolok (4–2).
Ellenpont: Svédország válogatottja ezen az Eb-n veszített először mérkőzést úgy, hogy a kezében volt a vezetés. Ráadásul a sárga-kékek az angolok előtt az ukránoktól is így kaptak ki.
Svédország második alkalommal produkál négyes nyeretlenségi sorozatot Európa-bajnokságon; legutóbb az 1992-es és a 2000-es Eb-szereplésüket kötötte össze hasonló sorozat (három vereség, egy döntetlen).
Olof Mellberg 34 évesen és 286 naposan a svéd válogatott történetének legidősebb Eb-döntős gólszerzője lett. A svéd védő amúgy a 20. Eb/vb-döntős mérkőzésén szerezte meg az első gólját nagy tornán – nála hosszabb ideig csak a spanyol Carles Puyol várt az első találatára (21 meccs).
Anglia másodszor szerez öngólt nagy tornán. Glen Johnson pénteki öngólja előtt Jimmy Dickinson járt hasonlóan, ő az 1954-es világbajnokságon, a belgák ellen 4:4-re végződő mérkőzésen talált a saját kapujába.
Ashley Cole a 20. mérkőzését játszotta nagy tornán (Eb, vb), ezzel beállította a David Beckham és Peter Shilton nevéhez fűződő angol rekordot.

Legfrissebb hírek

Az Opta szerint 82 százalék, hogy a spanyolok továbbjutnak

Foci vb 2026
2 perce

Rali ob: elmarad a miskolci verseny

Egyéb autó-motor
8 perce

Elliot Anderson brit átigazolási csúcsért a Manchester Cityhez szerződött

Angol labdarúgás
44 perce

David Alaba: Az én pályafutásomban is kiemelt szerepe van a Spanyolország elleni mérkőzésnek

Foci vb 2026
46 perce

David Alaba pályafutásában kiemelt helye van a spanyolok elleni mérkőzésnek

Foci vb 2026
49 perce

Csíkszereda: Kleinheisler is a 11 távozó között

Légiósok
53 perce

Visszavonult a kétszeres Eb-győztes Santi Cazorla

Spanyol labdarúgás
53 perce

Melyiket választaná a három szuperklasszis közül?

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik